„Tartalmilag azonban ugyanez benne volt, hiszen, mint kifejti, a magyar társadalom alsó harmada fizikailag ugyan még életben van, de már nem létezik, és gyilkosa a támadó ultraliberális globalista kollaboráns had. Következtetése pedig, hogy a kabinetnek a katasztrófa helyszínére érkező mentőcsoport szabályai szerint azokra kell összpontosítani, akik még menthetők akkor is, ha így kevesebbet tehet azokért, akik menthetetlenek. Az internetes portálokon ezt követő éles vitát részben az opus átkozódósba forduló harcos stílusa magyarázza,(»háború van«) meg persze az, hogy a HV-t nem mindennap vádolják meg azzal, hogy liberálisok cinkosa.
Ám érdekesnek tűnik, és az internetes közvélemény politikai-intellektuális állapotáról is árulkodik, hogy nagyságrenddel kevesebb izgalmat kelt az, ha a hazai tudomány és közélet egy súlyosabb képviselője reppent fel hasonló téziseket, ugyanezen a fórumon, ám de mondanivalóját mintegy intellektuálisabb levezető csevejbe burkolja. Lánczi András professzor, a Fidesz szellemi műhelyének, a Századvég Alapítványnak az elnöke és szakértők szerint ő e párt gebinbe kiadott »külső kormányának« feje. Kormánymegrendelések sokasága révén a Századvég helyzete Közgép jellegű, Lánczi befolyása Simicskáéra emlékeztet. Legutóbbi cikkében (Van-e magyar modell?) megállapítja, hogy hazánkban a szegénység nem rossz morális döntések következménye, mint a nyugatias társadalmakban, merthogy itt, minálunk a társadalmi idő megállt a rendszerváltás környékén, kialakult helyzetünk »hatalmas erők gonoszságának vagy működésének törvényszerű végeredménye«. (Így emeltetik vissza a hidegháborús szlogen a Gonosz Birodalmáról a nemzeti belpolitika pástjára!)
Állításai egyébként, beleértve a magyar helyzet másságát, igazolhatatlanok, vagy legalábbis igen nagymértékben vitathatóak. Mint az a merész kijelentése is, hogy a baloldali szerint a politika »egyetlen feladata újraosztás révén ellensúlyozni a modern gazdaság pusztító hatásait«. Különösen igazságtalan ez a magyar baloldal vonatkozásában, amelyről mintha csak gúnyrajzot próbálna adni. (A szocialisták alternatív költségvetési tervezete a józan észhez való visszatérés jegyében született, a holnapi stabilabb és a kiszámítható kormányzás racionális prioritásait tükrözi, nem a fegyveres szervek feltétlen primátusát: a büdzsé szilárdságát, az igazságosságot; azt, hogy a nehéz helyzetűeket ne terheljék tovább, s ne csak szavakban valósítsák meg a foglalkozásbővítést.) Mindenesetre az ellenzék fő erejének lejáratását célzó Lánczi cikk fő következtetése: »az új morál lényege, hogy az állam új szerződést kínál polgárainak. Legfontosabb pontja szerint igazságos az, hogy az ember azt kapja meg, amit megérdemel, s csak kivételes esetben az, hogy mi a méltányos.« Ez lényegét tekintve az a konklúzió, amire az e cikk elején említett előző szerző is (még Csurka oldalán MIÉP gyűlési szónok...) jutott.”