Mélyütés

2013. január 10. 07:25

A hazai antiszemitizmus régen kapott ilyen erős hátszelet, mint most a FIFA büntetésével.

2013. január 10. 07:25
Szerető Szabolcs
MNO

„A szokatlanul kemény verdikt fájdalmas, méltánytalan, túlzó, és az antiszemitizmus visszaszorítását tekintve kifejezetten kontraproduktív. Fájdalmas, mert szurkolók tízezreit fosztja meg egy pótolhatatlan élménytől, a magyar válogatottat pedig a szárnyakat adó, forró támogatástól. Méltánytalan és túlzó, mert nem a zsidózókat, hanem a sportszerető közvéleményen túl végső soron egy egész országot büntet, bélyegez meg, miközben a lelátói rasszizmus nem magyar sajátosság. Sőt, aki egy kicsit is ért a témához, oldalakon át tud elrettentő példákat sorolni. Én most csak a moldávok és a vasgárdista hagyományt követő román szurkolói kemény mag legutóbbi alpári magyarellenes megnyilvánulásaira utalnék, amiket nem követett sem nemzetközi felháborodás, sem szankció. Félreértés ne essék: ami augusztusban történt, elfogadhatatlan, nemzetközi esetekkel sem mentegethető, még azt is meg tudom érteni, ha ezért valamilyen retorzió ér minket. Sokat elárul azonban a történések hátteréről, hogy a zsidózásból nem a mérkőzés ellenőre kreált nemzetközi botrányt, hazánkat többek között a kétes ügyeiről is elhíresült Simon Wiesenthal Központ jelentette fel a FIFA-nál. És persze kontraproduktív is a döntés; a hazai antiszemitizmus régen kapott ilyen erős hátszelet, mint most ezzel a büntetéssel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
janika
2013. január 10. 10:15
Ki hívta meg az izraeli válogatottat?( Név- szerint?)Köszönjük. Az egész cirkusz előre borítékolható volt. Remélem az lekövetkező 100 évben senkinek nem jut eszébe!
laci0011
2013. január 10. 09:47
Európa meg nem értettjei vagyunk,pedig azt hitte a jelovasó,hogy minket másol,kivételes intelligenciánk okán.Dolgozni kéne nem pofázni talán...
Necoure Yamakee
2013. január 10. 09:29
Ezek a vitatkozó kötekedők és a döntéssel egyetértők itt a Wiesenthal központ megbízásából vannak itt, netalán a fifától vagy egyenesen a román szövetség küldte ide őket még tovább szivatni a nem huhogó, nem hátat fordító, iráni zászlót nem lobogtató, ezért most mélységesen csalódott és a világot egyre inkább a jobbik szemüvegén át látva a súlyos vádaknak visszaigazolását észlelő szurkolókat?
GV0917
2013. január 10. 09:28
Pontosan beleillik a Magyarország ellen folyó politikai kampányba!De mára a világ labdarúgását reprezentáló FIFA is egy barátságos meccsen történt "zsidózás" miatt bünteti azokat is,akik nem tettek ilyet és sajnos azok vannak többségben!Néhány "régi forgatókönyv" átlapozása után az alábbiakra jöttem rá! 1.A svájci foci VB /1954/után majdnem kitört egy spontán lázadás! Holott az akkori szurkolók ma gentlemann számba is elmenének a maiakhoz képest! Csináltak is gyorsan sztárokkal tűzdelt filmpa-ródiát Futbólia cimen,hogy valamicskét elvegyenek a dolog éléből..Tehát "ezen a ponton"fogható a társaság,mert nálunk a foci a szó legnemesebb értelmében "COSA NOSTRA!Keltsünk hát zavart! 2.'56-ban az ifjúság kezdte el a forradalmat.Szikra volt.Mit tegyünk? Keressünk néhány neuralgikus pontot és már mehet is,csak sok olaj legyen a tűzre!Aztán mossuk a kezünket... 3.Felkelteni az antiszemitizmus és a rasszizmus vádját!Van azért példa is mindkettőre,csak annyi a különbség,hogy az alkalomra várók a számukra legjobb alkalomra időzitsék " SPONTÁN ELEMENTÁRIS FELHÁBORODÁSUKAT" Vagy ilyen számitó mödon interpretálni egy "szankciót"-mikor sorsdöntő mérkőzé előtt áll a csapat! Ráadásul,hogy ne is merjenek szólni sem /kussoltatnak/,beigérik a "pontlevonást!" Szóval nincs új a nap alatt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!