Folyamatos támadás alatt a szuverenitásunk – interjú Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel
Mi várható a soros elnökségtől az igazságügy területén? Mit gondol az uniós vitákról? Mit tehetünk Európa és hazánk versenyképességéért?
Tizenegyedik éve vezetem az iskolámat, mindig kínosan ügyeltem arra, hogy a politika a falakon kívül maradjon. Interjú.
„Ön szerint ezek csak átmeneti problémák? Beállhat ez a duális (fenntartói-működtetői) rendszer? Lesznek a kérdésekre válaszok?
Lehetséges, de egyelőre nem látom a végét. Most itt ülök, és írogatok alá mindenféle papírokat, és elkészítem a kért kimutatásokat. Szeretném tudni, mi a dolgom, mik a lehetőségeim, mik a feladataim. Mit tudok tenni, ha egy kolléga nem jön be? (Nem volt ilyen az elmúlt tíz évben, de mi van, ha egyszer lesz?) Szólok, hogy indítsanak ellene fegyelmit? Nem én vagyok a munkáltatója. Ha el kell simítanom egy vitát, mondjuk a napközis kolléga és a konyhás néni között, mit teszek? Eddig, mint főnök odamehettem, és megoldottam. Most ehhez van jogosítványom? Rá tudok szólni a konyhás nénire? Ő az önkormányzat alkalmazottja, a tanító néni pedig a KLIK alkalmazottja. Én egyiknek sem vagyok főnöke. Most még, a beidegződések miatt, sok mindenben kikérik a kollégák, iskolai dolgozók a véleményem, a döntésem. De bármelyik munkavállaló bármikor odabökheti, hogy hagyjam békén, nem vagyok a főnöke. Az első ilyen eset után megírom a lemondásom. Mert tényleg nem vagyok a főnöke. A legrosszabb, hogy terveznem kell. Egy iskola ugyanis nem egy évből, félévből áll, hanem évtizedekből. És nekem látnom kellene előre. Most hogyan tervezzek? Mikor mondja azt az önkormányzat, hogy nincs több pénz? Ezt most még nem érezzük, mert van tartalék. De félek attól, hogy egyszer ezt fogja mondani. Eddig a fenntartó rengeteg pluszforrással segített minket, ezekből futotta felújításokra, karbantartásra, pályázatokat írtak ki sporthoz, táborokhoz, finanszírozták a csoportbontást stb. A szülők, gyerekek majd szeptemberben hirtelen azzal szembesülhetnek esetleg, hogy ezen túl nem tudunk külön a fiúknak és a lányoknak technikaórát tartani. Vagy a gimnáziumban most a matematikát szintek szerint két csoportban tanítottuk, ha nem lesz pénz, ez is megszűnhet. Ezt megérzik a kollégák, mert megszűnik a munkahelyük, megérzik a szülők, mert csökken a színvonal. (...)
Miért mondta mindezt el?
Nem jó a bizonytalanság, nem jó a légkör. Tizenegyedik éve vezetem az iskolámat, mindig kínosan ügyeltem arra, hogy a politika a falakon kívül maradjon. Most, amikor a véleményemet nevemmel ellátva elmondom, szeretném hangsúlyozni, hogy semmilyen politikai szerveződésnek nem vagyok tagja, kizárólag az én iskolám érdekében nyilatkozom. Nem vagyok forradalmár, van mit féltenem – három gyerekem a közoktatásban tanul – de remélem, nincs mitől félnem. Számomra a pártfegyelem és a demokrácia ellentétes fogalmak. Olyan szellemiségű intézményekben tanultam, dolgoztam és dolgozom, ahol a mindenkori társaimmal, vezetőimmel véleményt cserélhettünk, és az ellentétes vélemények kulturált ütköztetése mindig a jobbító szándék által vezérelt továbbhaladás felé mutatott. A név nélküli vélemények számomra is értéktelenek, mint vezető, én sem foglalkozom velük. A lojalitás az egyik vezérlő normám, mindig lojális voltam egyszerre az iskolámhoz és a II. kerületi önkormányzathoz, mint »főnökhöz«, mert láttam, mi mindent tesz meg az oktatásért. A legkomolyabb erkölcsi dilemmám jó ideje, hogy kihez legyek lojális. Az iskolámhoz, a családomhoz, a »főnökömhöz«? Kár, hogy pillanatnyilag nem megy egyszerre…”