Egy nagy levegő

„Január harmadika van, még olyan, mintha tavaly volna, tavaly meg folyton idén volt, illetve van, merthogy »a jövő a múlttal kezdődik« – de ezt fölajánlom Fülkeufória, ahogy mondani szokták, legfőbb közjogi méltóságának szabad felhasználásra. Áder János újévköszöntő beszéde nyomán – ami csinosra, közhelyesre és vékonykára sikerült, mint egy búék-kártya a múlt század hetvenes éveiben: malacos, patkós, kéményseprős –, bőven van mit meggondolni. A szép felhívását például, hogy gondoljuk meg, mire lennénk képesek mi (a kontextusból ítélve: mi, magyarok), ha »vennénk egy nagy levegőt, és így vágnánk neki az új esztendőnek. Vajon nem élhetnénk-e úgy, ahogy a himnuszunkban áll: jókedvvel, bőséggel?«

Dehogynem, elnök úr, ha csak úgy nem!

Érthetetlen, hogy a nemzeti egyetértés rendszerében a nagy levegő, mint csodaszer, eddig senkinek eszébe nem jutott! A magyar társadalom lecsúszott, az eleven jog fájáról lehullt alsó harmada, konkrétan a szegények, köztük az éhezők, az idén úgy se lesznek képesek egyebet venni, mint nagy levegőt. Azt viszont korlátlan mennyiségben. Nem áll semmiből, elnök úr, a bőség s a nyomán fakadó jókedv kizárólag elhatározás kérdése. Az Orbán-rezsim majd’ kétéves országlása után kézenfekvő a recept: bőség az, amit annak nevezünk el, annyi pénzből bőség, amennyiből mi mondjuk, s azoknak bőség, akik megérdemlik.”