A téli biciklizés örömei

„Különösen sarkvidéki eredetű szembeszélben, de nagyobb sebességnél szél nélkül is igen gyakran takony képződik az orrban, amivel kezdeni kell valamit. Meg kell valljam, az emberi szervezetben keletkező testnedvek és váladékok közül magam a taknyot képzeletbeli skálámon gondolkodás nélkül a pozitív mezőbe helyezem – nem voltam se füles, se arcüreges, különösebb bajom sosem volt vele. A verejtékkel, húggyal, nyállal, gennyel, könnyel szemben még akkor is kezelhetőbb, ha téli biciklizés közben egyáltalán nem is olyan könnyű elbánni vele. Komoly gyakorlat, sokéves tapasztalat, kivételes ütemérzék, kézügyesség, nem kis merészség, vagyis egészséges önbizalom kell hozzá, hogy profi módon kezeld a helyzetet. Gyerekként a sorsom a jó égnek hála olyan vidékre vetett, ahol sok más hasznos gyakorlati tudománnyal együtt egyetemi szinten oktatták a zsebkendő nélküli orrfújás művészetét. S ha jók az alapok, onnantól már csak egy lépés kerékpárra, villamosra, kapualjra vagy színházra alkalmazni a tudást. Magam a fentebb már említett sors kegyelménél fogva Töki professzorhoz jártam szemináriumra az avasi tudományegyetemen, akinek lett légyen bár a fütyi a szakterülete, ledoktorált takonyból is, levelező tag lehetett volna az akadémián. Belőle élek a téli biciklitúrákon is. Erőből megszívni a menetszélben, úgy, hogy menjen az is, ami az orrlukakban már-már megfagyott, harákolással, majd gargarizálással megpörgetni a garatban, aztán nagy levegő: mehet. Nagyon fontos képben lenni aktuális környezetünk jármű- és gyalogosforgalmát illetően, mert épp jöhet egy gépjármű, vagy egy sporttárs szorosan mögöttünk, de ha nem jön, akkor is ballaghat egy nyugdíjas mellettünk a járdán, teszem azt. A másik módszer elvben kizár minden akaratlan találatot, ugyanakkor veszélyesebb, mert a fél kezével mindenképpen el kell a taknyos tekerőnek a kormányt egy pillanatra engednie. Ha ez megvan, kesztyűs mutatóujj fagyott orra balról rányom, néhány fokos fejfordulat, nagy levegő, jobb orrlukból abban a szúrásban megy a cucc kifele, zsupsz – aztán fordítva ugyanez. Ha egy nagyobb jégbordára száguldasz rá közben, azt úgy hívják, hogy pech. 

De mi nem futunk rá jégbordára, nem kaparunk, nem izzítunk, nem bikázunk, nem adunk pénzt benzinre és zsebkendőre: felpattanunk, mint az isten, fütyörészünk, megyünk.”