Keresem a szót

„Nem kell hozzá szerkesztőség, szerkesztő, főnök, tulajdonos, kiadó. És nemcsak nem kell hozzá senki, még a televíziók és lapok kérik a civileket, hogy küldjék el nekik, amit fotóztak, videóztak, láttak, hallottak.

Az újságírás hovatovább olyan mindennapos tevékenységgé válik, mint a köznapi beszélgetés, érintkezés az emberek között, azzal az óriási különbséggel, hogy manapság már nem pár ember találkozik egymással a faluban, nem néhány tucat a munkahelyen, nem néhány száz a korzón vagy a bulin, hanem százezrek, milliók, százmilliók a világhálón. Ahogy a kommunizmus bukása után Fukuyama azt írta, hogy elérkezett a történelem vége, győzött a demokrácia, úgy azt gondolhatnánk, hogy elérkezett az újságírás történetének a vége. Hiszen ha mindenki újságíró lehet, ha bárki közölhet híreket, riportokat, kommentárokat, ha akárki eljuthat a világon akárkihez, akkor a kezdetben szűk körhöz szóló nyomtatott újság mára bármilyen formában fogyasztható, bárki számára elérhető, totális, másodpercenként frissülő világújság lett. Mindenki gyártja, mindenki olvassa. Ennél tökéletesebb megoldás nincs.”