A nemzeti anarchizmusról

2013. január 22. 17:51

Ez a fajta anarchizmus nem elsősorban politikai ideológia vagy utópisztikus reformprogram, mint inkább egy életviteli és életszemléleti vademecum.

2013. január 22. 17:51
Ágoston Dániel
Alternatíva

„Magyarországon a nemzeti anarchizmus (nem meglepő módon) egy szinte teljesen ismeretlen vagy csupán alig ismert ideológia. Ha pedig mégis elhangzik valahol, leginkább a jobboldalon uralkodó ideológiai káosz általános megnevezéseként használják, jobb esetben pedig valami boldog őrült sajátos önmeghatározásaként lehet vele találkozni. A nemzeti anarchizmus azonban egyáltalán nincs múlt nélkül hazánkban. Legfőbb felülete, amely deklaráltan nemzeti anarchista szellemben íródott, a Rózsa-Flores Eduardo és e sorok írója által alapított Ellenkultúra.info weboldal volt, amely az Alternative Greenhez hasonló szinkretista módon közölt írásokat – Magyarországon elsőként. Marginális mivoltja és a blog megszűnése ellenére az eszme képviselői igyekeznek minél inkább továbbvinni és ápolni az ideológia »hagyományát«. Képviselői több, elsőre egymásnak ellentmondó, de egymást ki nem záró nézetrendszert elegyítenek, így például az újfasizmus, a nemzeti liberalizmus, az anarchizmus, az ökopolitika és a guevarizmus bizonyos elemeit. Előbbi kettőt mint reális rendszerekként értelmezik, melyekbe szükségesnek és hasznosnak tartják belefoglalni az utóbbi három szabad szelleműségét, kulturálisan nyitott életérzését, tudatosságát és zsigeri idealizmusát.

Ily módon – de egyúttal nem cáfolva a fent megfogalmazottakat – ez a fajta anarchizmus nem elsősorban politikai ideológia vagy utópisztikus reformprogram, mint inkább egy életviteli és életszemléleti vademecum
– nem mellesleg pedig egyfajta szofisztikált provokáció mindkét oldal irányába.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2013. január 22. 22:20
"Ily módon ...ez a fajta anarchizmus nem elsősorban politikai ideológia vagy utópisztikus reformprogram, mint inkább egy életviteli és életszemléleti vademecum – nem mellesleg pedig egyfajta szofisztikált provokáció mindkét oldal irányába.” - írja. Ez egy korrekt definíció. De én tudok erre egy rövidebb kifejezést - azt hiszem ez tömörebben fogja meg e "vademecum" lényegét...: hülyeség.
HSL
2013. január 22. 21:01
nemzeti anarchizmus? persze, baszni és szűznek maradni egy anarchista, egy sortűz
korona
2013. január 22. 20:23
Egy vezérideológia hiánya érezhető. Nincs egy kitűzött cél, egy út valami felé, amit a társadalomnak el kellene érnie. Ez a hiány zülleszti a társadalmat, és nem csak itt, de világszerte. A marxi (ál/tév)tanok betöltöttek egy űrt, de mivel bebizonyosodott róluk, hogy hazugságok, leomlottak, elporladtak, nincsenek tovább. Egyedülien maradtak a vallások, amelyeket viszont a marxi tanok tettek tönkre. Egy ilyen iránytalan időszakban természetes, hogy terjed az anarchia, a káosz. Nincs miheztartás. Különböző messianisztikus elképzelések élednek fel, hogy egymással szembeforduljanak. Mindegyikőjük a "jobb, tartalmasabb élettel" kecsegtetnek, miközben egyre inkább arra ajjazzák magukat, hogy az egyéb eszméket vallókkal összecsapjanak. Az állam kormánya egyre inkább opportunista, mert vajon , mit tehet mást? Mindenkit ki akar szolgálni, és végül a saját bőrükre is gondolnak, építgetik a menekülő útvonalakat saját maguk számára. Már nem rettennek vissza a legundorítóbb gazsulálásoktól sem. Rossz szülőknek nem lehet jó gyermekük. A mai felnőtt generációt nem ilyen miliőben való életre nevelték, és most tapogatnak a sötétben, magukra is alig ismerve. Akik meg ebbe születtek bele, azoknak ez a természetes környezet.
Fakutya tizedes
2013. január 22. 20:10
After military service he went for a short period of intelligence training, at the Felix Dzerzhinsky KGB Academy in the Soviet Union. He later joined Hungarian intelligence services. http://en.wikipedia.org/wiki/Eduardo_R%C3%B3zsa-Flores Óó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!