„Bár a tegnapi események kapcsán sokan máris rendőrállamot és 2006-ot vizionálnak, fontos megjegyezni, hogy a rendőrség az idei diáktüntetések kapcsán egészen tegnapig mintaszerűen járt el és példás önuralmat gyakorolt. Annak ellenére sem nyúlt aránytalan eszközökhöz, hogy a jogszerűen bejelentett tüntetések többször is átmentek be nem jelentett spontán vonulásokba, amelyek gyakran hosszabb-rövidebb időre megbénították a belváros közlekedését. A rendőrséget ezért elismerés illeti – akárcsak a hallgatókat, akik a teljesen jogos indulataikat mindvégig békésen, az erőszakos, garázda cselekményektől mentesen vezették le. (...)
Tegnap a tüntetők a Margit hídról átvonultak a Lánchídra, ahol rögtönzött diákgyűlést tartottak, ezzel huzamosabb időre lezárva a közlekedést a hídon. Ez a tüntetés talán már nem fér bele a gyülekezés szabadságába, de a rendőrség itt jogszerűtelen és rossz taktikai döntést hozott: ahelyett, hogy a törvényben előírtak szerint felszólították volna a tömeget a híd elhagyására, kijelölve ehhez az útvonalat is, felszólítás nélkül előállították azokat a szervezőnek tartott diákokat, akik megafonnal rendelkeztek. A beszámolók szerint a rendőrök csak igazoltatás céljából hívták félre a tüntetőket, akiket utána betuszkoltak a rendőrautóba és előállítottak. Ezzel valószínűleg az volt a rendőrség célja, hogy megakadályozza a tüntetés békétlenné válását, azonban a feszült helyzetben inkább olajat öntött a tűzre. Ez nem csak jogszerűtlen, de taktikailag is hibás intézkedésnek bizonyult. Jogszerűtlen, mert semmi nem utalt arra, hogy békétlenné válna a demonstráció, és ahelyett intézkedtek, hogy előzetesen felszólították volna a tüntetőket a híd elhagyására. Taktikai hiba pedig azért, mert a tüntetők nemhogy szétoszlottak volna, hanem együtt maradtak, a rendőrőrs elé vonultak, ami további órákon keresztül rendőri készenlétet igényelt.