Szigorítás jöhet Till Tamás gyilkosa miatt
Még börtönben kerülhet a panaszkodó elkövető – ha nem is emberölésért.
A fiatal demokraták kormánya mellett javarészt szépkorúak, ellene pedig javarészt jól képzett, fiatal középosztálybeliek mennek ki az utcára. És erről nem a fiatalság, hanem a kormány tehet.
Fiatal magyarok rázzák az utcát. És maguk se tudják, pontosabban, nem tudták eddig, milyen ez a rezgés.
A mostani diáktüntetéseket nem kell sem felül-, sem alulbecsülni; viszont mindig, minden körülmények között örvendetes, ha apolitikus rétegek formálni kezdik hangjukat, szándékaikat, követeléseiket; és különösen örülök annak, ha a fiatal, sőt, a legfiatalabb nemzedékek is végre veszik a fáradságot, és megpróbálják meghatározni önmagukat, helyzetüket, lehetőségeiket és kívánságaikat a mi fiatal, de régóta ezer sebből vérző demokráciánkban. Bármi, ami a közéletet valós problémák mentén mozgásba hozza, üdvözlendő. A diáktüntetések kapcsán biztos, hogy most valós a probléma. És az is biztos, hogy a kialakult helyzetben elsősorban a kormánynak van egyrészt tennivalója, másrészt vesztenivalója.
*
Nemrég voltam egy Artbázison rendezett beszélgetésen, ami a nyolcvanas nemzedék témájáról szólt – egyáltalán arról, hogy beszélhetünk-e nemzedékről. Rögtön az elején széttrollkodtam a témát, mondván, hogy nincs és nem is volt '80-as nemzedék, mármint _nemzedéki_ értelemben. Arról beszéltem: egyrészt boldog az a nem-nemzedék, amelynek az összes közös élménye egy félbeszakadt Kacsamesék; másrészt ez a nem-nemzedék nem is tudja (nem tudta eddig), mennyire szerencsés volt, hogy az előző nemzedékekkel szemben egy – bár anomikus, szétbomló –, de másfél évtizedig úgy-ahogy fejlődő és perspektívát kínáló társadalomban és országban nőhetett fel, mondhatni, szinte totális szabadságban – és békében. És mindenki elhitte, hogy nagyjából így lesz a jövőben is; az egyénről, közösségről, szabadságról és felelősségről való gondolkodásról, ön- és közérdek nem hogy felvállalásáról, hanem felismeréséről is leszoktak.
És ehhez kapcsolódott egy különös jelenség, hogy a legtöbb nyugat-európai (és talán kelet-európai) országgal ellentétben a rendszerváltás utáni Magyarországon a politikailag aktív fiatal nemzedékek egyáltalán nem a radikálisabb bal- vagy jobboldalon, hanem elsősorban a mérsékelt, szabadelvű, konzervatív erők környékén találták meg otthonukat. Az ifjúságkutatások is kimutatták, hogy a fiatalok természetes liberalizmusa mellett a jobboldaliság volt a jellemzője a közélet iránt érdeklődő ifjabb nemzedékeknek. Ez magyarázható volt a Kelet-Európában természetes rendszerváltás utáni antikommunizmussal, a baloldalhoz köthető posztkommunista elitekkel, és a velük szembeni, a fiatalok körében szintén természetesnek nevezhető elit- és mainstream-ellenességgel, ami így a baloldal ellen irányult nálunk. Ezt az elégedetlenséget pedig magába szívta a liberális oldalról induló, majd jobboldali néppárttá váló Fidesz, és annak szintén fiatal vezetői. A fiatalok körében több mint másfél évtizedig a Fidesz szinte magától értetődően (és könnyen megmagyarázhatóan) volt a legnépszerűbb párt, és ezt a jelenséget még az elmúlt húsz év politikai váltógazdaságának ritmusa, valamint a fiatalok számára fontos ügyek időpontja, időzítése is erősítette – miközben két évtizedig a fiatal baloldaliság Magyarországon néhány egyetem néhány karának néhány tanszékén és hallgatóikon kívül olyan ritka jelenség volt, mint a vörös holló.
A gyorsuló világ és az elmúlt 25 évben még gyorsabban változó Magyarország miatt egyre rövidebb időszakokat tudunk egy-egy nemzedékhez hozzákapcsolni: talán egy szűk évtized lehet most az az idő, ami alatt radikálisan más helyzetbe nőnek bele az épp felnövő fiatalok. És úgy tűnik, nálunk '89 óta nagyjából 5-6 évente, fél-nemzedékenként került sor a fiatalok közélet iránt érdeklődő kisebbségének határozottabb politikai megmozdulására. A rendszerváltás generációja, az eredeti Fidesz és Fidesz-nemzedék volt talán a legerősebb, és végül a legsikeresebb a közéleti szerepvállalásban; ami után a kilencvenes évek közepi Bokros-időszak és az akkori tandíjtervek elleni tüntetések; majd az ezredfordulós-2002-es, immár a kormányzó, akkoriban még fiatal és fiatalos jobboldal melletti, a posztkommunista, baloldali elitekkel szembeni kiállás következtek. A 2006-os őszi események pedig egy újabb fél-nemzedék számára jelentették az első közéleti megmutatkozást: a tüntetések, zavargások aktivizálták a jogos morális felháborodást érző fiatalokat. És most itt egy újabb fél-nemzedék és annak formálódó hangja.
A Fidesz még akkor is sokáig népszerű maradt a fiatalok között, amikor a Fidesz a kétezres évek első felétől már egyre kevesebb üzenetet fogalmazott meg feléjük – miközben a párt az idős nemzedékek felé fordult imázsában, üzeneteiben, és sokszor a politizálásában is. A 2006-os események az összes korábbi, politikailag aktív időszakkal szemben már csak részben erősítették a mérsékelt jobboldalt: kisebb részt az MSZP-SZDSZ-en túli baloldali-liberális kezdeményezések és az akkor felemelkedni kezdő új radikális jobboldali erők szívták fel a politikai elitekkel, a mainstreammel, a közállapotokkal elégedetlen fiatalokat.
A 2010-es választásokkal, szinte az összes nemzedék elégedetlenségét magába szívva kétharmados felhatalmazást szerzett az új kormány az összes égető probléma megoldására – de a fiatalok támogatása már akkor sem volt teljesen egyértelmű, hiszen a Fidesz addigra rég a politikai mainstream része lett, minden értelemben. Emlékszem olyan korabeli kutatásokra, amelyek szerint a választásokon részt vevő 30 alattiak körében még mindig a Fidesz volt a legerősebb, de a két új anti-mainstream pártra (Jobbik, LMP) szavazók száma nagyjából beérte a Fidesz támogatottságát – és kíváncsi lennék arra, hogy az elmúlt két és fél évben hogyan alakult a Fidesz és más pártok népszerűsége a harminc év alattiak körében.
*
Ha távolabbról nézzük meg a mostani diáktüntetések hátterét, azt láthatjuk: elszakadóban az a cérna, ami az elmúlt két és fél év bármilyen jogos vagy indokolatlan drasztikus, radikális és rapid kormányzati reformlépését még elfogadhatóvá tette az érintett széles néptömegek számára. Az, hogy ennyi legfelső kormányzati szinten kitalált, normális konzultációk, tárgyalásos megoldások nélküli átalakítás szinte ellenállás nélkül ment át egy válságoktól sújtott, feszültségektől szított társadalmon, az egyrészt politikatörténeti csoda, másrészt a magyar társadalom végtelen türelmét és a kormány felé eddig kitartó határtalan bizalmát mutatta.
A diáktüntetések azt mutatják, eddig és ne tovább. Az előbb a felvételik előtt alig pár héttel bejelentett, elképesztő léptékű felsőoktatási megszorítások, majd a most már napok alatt újra megoldani kívánt felsőoktatási problémahalmaz miatt a fiatalok utcára mentek. Az ellenzéki erők hiteles és hiteltelen képviselői persze megpróbálnak hasznot húzni a fiatalok elégedetlenségéből, de melyik erő nem tenné ugyanezt? A Fidesz népszerűsége is sokat táplálkozott a „fiatalok természetes pártja” imázsából és a régi tandíj-ellenes tüntetésekből. Az viszont fontos tény, hogy jelenleg a rendszerváltás óta először a radikálisabb újbaloldali nézeteket valló szerveződések a leghangosabbak a diákmozgalmakban.
A legfrissebb hír, hogy a diákok sztrájkra készülnek, miközben megfogalmazták követeléseiket (a reformokba való beleszólás, a velük való tárgyalás jogos elvárásától a hallgatói szerződések eltörléséig, ami azért nem olyan egyszerű kérdés). Ebben a helyzetben a kormány tennivalója, hogy annyi erőből végigvitt átalakítás után végre kompromisszum-képességet mutasson, és képes legyen saját túlzott reformdühének csillapítására. Az első bejelentések amúgy is annyira drasztikusak voltak, hogy abból talán még a jelenlegi szigorú költségvetési helyzetben is lehet engedni.
A politikai probléma viszont még megmarad: a Fidesz vezetése – hiába a kormányzaton belüli vagy a körüli egyes fiatalos kezdeményezések – eddig is sokat tett azért, hogy a legfiatalabb nemzedékek számára ne maradjon üzenete vagy vonzó arca; és most fennáll az esély arra, hogy a fiatal nemzedék nagy része végleg elforduljon az egykori fiatal demokratáktól. Igaza van az indexes Plankó Gergőnek akkor, amikor arról ír: „Annál pedig, hogy mostanában gimnazisták egy Fidesz-rendezvényre menjenek ki, még azt is könnyebb volt elképzelni, hogy Simicska Lajos megjelenik és gyújtó hangú beszédet mond”.
2012 többek között attól lesz emlékezetes, hogy talán az első olyan év lesz, amikor a fiatal demokraták kormánya mellett javarészt szépkorúak, ellene pedig javarészt jól képzett, fiatal középosztálybeliek mennek ki az utcára. És erről nem a fiatalság, hanem a kormány tehet.
Ez volt a parancs, beérett a narancs.