A száznapos program elsősorban a 2002-es választási ígéretekről szólt

„Az uniós csatlakozás óta eltelt időben – az utóbbi két év kivételével – az MSZP volt kormányon többek között Szekeres Imrével és Veres Jánossal miniszteri szerepben. Hat év alatt több tízmilliárdot költöttek uniós pénzből felzárkóztatásra, de a programok sikertelenek voltak. Az ön által említett kudarcért mégis ki a felelős?

Önkritikát én a 1990-es évekbeli önmagammal szemben szeretnék megfogalmazni, hiszen mostanáig nem voltam politikus. Akkor én is azt gondoltam, hogy jönnek majd a multinacionális vállalatok, minél többet privatizálunk, annál több munkahely lesz, annál erősebben szilárdul meg a nyugati munkakultúra. Ez súlyos megtévedés volt. Természetesen befektetőkre, beruházásokra szükség van, de az államnak meg kell védenie a kiszolgáltatottakat, olyan szabályozási környezetet kell teremtenie, amiben a munkaadókat is rákényszeríti, hogy ne csak profit növelését tartsa szem előtt. Különben csak területet bérelnek tőlünk, a profitot pedig úgy növelik, hogy a beruházás társadalmi költségeit nem fizetik meg. Úgy gondolom egyébként, hogy a Medgyessy-kormány idején – melyben kommunikációs tanácsadóként szerepem volt – sok minden történt, aztán kétségtelen, más irányt vettek a dolgok. Magam 2005 után nem vettem részt a politika alakításában. Most az a kérdés, hogy tud-e a párt a problémákra előremutató megoldást kínálni. 

A költségvetési egyensúlyt kibillentő száznapos program idején milyen tanácsokat adott Medgyessy Péternek?

Sokat beszéltünk és nemcsak a száznapos programról. A száznapos program elsősorban a 2002-es választási ígéretekről szólt. Fontos tanulság: 2014-ben olyan választási programmal, olyan ígéretekkel kell a választókat megszólítanunk, melyek hihetőek és megvalósíthatóak. Ugyanakkor ne feledjük, 2001-ben még növekedő pályán volt a gazdaság. Ezt akarta a Medgyessy-kormány visszaforgatni az első pár évben a gazdaságba egyebek között azzal, hogy megemelte a közalkalmazottak fizetését. Ma teljesen más a helyzet, csökkenő gazdaságról van szó, olyan éveknek nézünk elébe, amikor egy nagy ötlettel nem lehet a magyar társadalom összes problémáját megoldani. Talán a legfontosabb a szolidaritás, a sorsközösség helyreállítása, amit szerintem a Fidesz politikusai egyáltalán nem értenek. Itt van példának a tandíj. Kövér László arról beszél, hogy olyanok tüntetnek ellene, akiket nem érint. Nem érti, hogy oktatók, jelenlegi és jövőbeni diákok, szüleik,  és mindazok, akik érzik és érzik a felsőoktatás nélküli ország drámáját: összefognak, mert nem akarnak jövő nélküli országban élni.. Egyébként még az sem igaz, hogy nem érinti őket: a most alapszakra járó hallgatóknak tandíjat kell majd fizetniük, ha mesterszakon, doktori iskolában akarnak pár éven belül továbbtanulni. A bolognai rendszerben az egyetemi képzés több szakaszból áll, és aki továbblép, az már a most bevezetendő új térítési rendszerbe lép be.

A Fideszben azt sem értik, hogy milyen szerepe van a felsőoktatásnak a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítésében, miért fontos, hogy minél többen kerülhessenek be a felsőoktatásba. Ezért is javasolja azt most az MSZP, hogy az első év mindenképpen legyen ingyenes, majd a tanulmányi eredmény, illetve szociális helyzet alapján lehessen ösztöndíjhoz jutni. Az nem lehet, hogy már rögtön az elején kizárunk a legjobb képzést, a társadalmi felemelkedést biztosító gazdasági, jogi szakokról olyanokat, akik nem tudják megfizetni a tandíjat. Azt se felejtsük el, hogy a hitel a mai helyzetben riasztó: az emberek nem biztosak benne, hogy vissza tudják majd fizetni – bármennyi is legyen a kamata –, így nem fogják ösztönözni a gyerekeiket, hogy továbbtanuljanak. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy apa azt mondja az orvosnak készülő gyerekének, »vegyük fel kétmilliós tandíjadra a hitelt, majd a rezidensi fizetésedből törleszted«. A valódi politikai kérdés az, hogy véget tudunk-e vetni a 10 százalék-90 százalék politikájának és minél többen hihetnek újra abban, hogy a holnap kicsit jobb lesz, mint a tegnap volt.”