De ha hanyagoljuk a vulgárdemokrata irányvonalat (melynek egyre több szerzőink által is kritizált rettegése látszik valóra válni), akkor is elmondhatjuk, hogy a kormány politikája egyre több fiatalt zár ki a felsőoktatásból, vagy ösztönöz arra, hogy külföldön folytassa tanulmányait. Kizár, mert sem a tandíjak megfizetésére, sem a külföldi tanulás finanszírozására nincsen pénze a magyar családok jelentős részének. Örülnek, ha jut ételre, meg benzinre. Ezzel az irányvonallal nem tudunk egyetérteni. A megvalósuló új rendszeren belüli hangsúlyok eltolását, azaz a humán- és társadalomtudományok támogatásának erőteljes csökkentését szintén nem tartjuk üdvösnek.
Nem azt mondjuk, hogy a felsőoktatás rendszerváltás utáni állapota, vagy a Magyar Bálint-féle reformkoncepció ideális lett volna. Egyáltalán nem volt az egyik sem. Az országnak kevesebb, de jobban támogatott, minőségi képzést nyújtó felsőoktatási intézményre lenne szüksége, szigorú felvételi követelményekkel. Ezt a kevés felsőoktatási intézményt kéne inkább több pénzzel támogatni, mint egyre kevesebbel. Az új rendszerben a néhány szerencsés ösztöndíjas és a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező fiatal mellett az tanulhat tovább, aki vállára veszi már ilyen fiatalon a diákhitel adósságának terhét, mely terhet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk „állami finanszírozásnak”.
Szerkesztőségünk nem tartja vállalható álláspontnak, hogy a felsőoktatásból rengeteg pénzt von ki a kormány, miközben a nyugdíjasok még mindig szinte ingyen utaznak, és a nyugdíjak is folyamatosan emelkednek. Az országnak elemi érdeke lenne minél több pénzt a fiatal generáció minél jobb és versenyképesebb oktatásába fektetni, például a magyar futball helyett.