„Azzal keresett meg egy régi kedves barátom, hogy alapító atyai minőségemben írjak alá egy nyílt levelet az LMP-nek, hogy az ne álljon szóba az Együtt 2014-el. Nem véletlenül kerestek meg, messziről látszik rajtam, hogy kiver a víz Bajnaitól és csapata nagy részétől, és úgy »várok« az általa vezetett formáció támogatására, mint egy foghúzásra. Azonban az összefogás melletti érvek is erősek, nem tudom, ki hogy van vele, nálam majd leszakadt a mérleg, olyan súlyosan van megpakolva mindkét serpenyő.
Végül arra jutottam, hogy igenis csinálni kell. Sisakban, gumikesztyűvel, hányózacskóval, de csinálni kell. Az új választási törvény szerint ennek az alternatívája az, hogy Orbán marad, az LMP meg megy a kukába, aki mást mond az vagy hülye, vagy hazudik – talán egy százalék esély van valami érvényes más megoldásra.