A Rostás Árpád-díj

„Ha volna pénzem, már holnap megalapítanám a Rostás Árpád-díjat.

A cigány vándorasztalosban több a büszkeség, a tartás, az erkölcsi érzék, mint a teljes magyar értelmiségben.

Részéről az arma virumque cano. Nem valószínű, hogy Rostás pontosan átlátja, mit is jelent, hogy visszautasította a Prima Primissima díjat, illetve a jelölést. Nem, nem azért nem látja át, mert buta lenne vagy úgynevezett »egyszerű ember«, hanem azért, mert neki aztán semmi dolga azokkal, akik a díjat osztják. Ha semmi dolga velük, akkor miért fogadna el tőlük pénzt? Egyáltalán: miért akarnak neki adni? Rögtön ötvenezer eurót? Munka nélkül? Nem kóser ez így.

Beneficium accipere libertatem est vendere.

A magyar értelmiségi művelt elméjében szofisztikáltabb erkölcsi rendszer működik, ott ilyen aggályok számára nem marad hely. Ahol ötvenezer euró a tét, ott nem szabad fanyalogni, ott nem teszünk föl kényelmetlen kérdéseket magunknak, például, hogy oké-e bokázni az üzleti elitnek vagy hogy is hívják ezt, szoktak erre egy ógörög eredetű szót is használni, de abból meg csak a per van.”