A Magyar Vizsla visszatér!

2012. november 08. 16:56

A feneketlen pénzügyi lehetőséget látva sokan nehezen szabadulnak a gyanútól, hogy a CÖF valójában csak alvállalkozója a Fidesznek, az ismeretterjesztésnek álcázott tudatmódosító akció valójában pártpolitikai kampány.

2012. november 08. 16:56
Szigetvári Viktor
Haza és Haladás

„A Békemenetek szervezéséről elhíresült Civil Összefogás Fórum (CÖF) mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy lejárató kampányt indít Bajnai Gordon volt miniszterelnök ellen.

A bejelentés értelmében a kampány formailag annak a kormányzati időszaknak a felelevenítéséről szólna, amelynek kormányfőként, illetve – azt megelőzően – kormánytagként Bajnai Gordon is részese volt. A felszólalók szavaiból azonban az derül ki, hogy valójában lejárató kampányt készítenek elő a volt miniszterelnök személyével kapcsolatban, így okkal lehet tartani attól, hogy az általa fémjelzett kormányzati időszak áttekintéséből kimarad majd – a többi között – az a tény, hogy:

- Magyarország Bajnai Gordon kormánya idején az uniós pénzek lehívásában, felhasználásában a legsikeresebb országok közé tartozott a régióban,
- a nemzeti valuta erősödött, megőrizte értékét,
- a GDP-arányos államadósság növekedése megállt,
- külön, kedvezményes áfa-kulccsal adóztak az alapvető élelmiszerek,
- 5%-kal csökkentette a munkaadói járulékfizetési kötelezettséget, ezzel 400 milliárd forintot hagyva a vállalkozásoknál,
- csökkentette a távhő áfáját, ezzel 650 ezer család terhei mérséklődtek,
- az szja-csökkentés miatt több mint 3 millió adózó, a munkavállalók 90%-a jövedelme nőtt,
- 15 ezer új óvodai, bölcsődei férőhely kialakítása indult el,
- a válság hatásainak enyhítésére Krízisalapot hozott létre, amelyből 120 ezer rászoruló család kapott támogatást,
- és 36 ezer nyugdíjas részesült méltányossági nyugdíjemelésben.

A CÖF kétségkívül Magyarország, de talán Európa leggazdagabb civil szervezete, amelynek a pénzéből nemcsak több tízezres rendezvények megszervezésére, résztvevők határon inneni és túli utaztatására, hanem 4,3 millió lejárató kampányfüzet megszerkesztésére, legyártására és kiszállítására is futja.

Ezt a feneketlen pénzügyi lehetőséget látva sokan nehezen szabadulnak a gyanútól, hogy a CÖF valójában csak alvállalkozója a Fidesznek, az ismeretterjesztésnek álcázott tudatmódosító akció valójában pártpolitikai kampány, a kiadvány pedig valójában a Fidesz új Magyar Vizslája lesz.

A hazugság azonban nem válik igazsággá attól, hogy négymillió példányban sokszorosítják.

Az igazság ugyanis az, hogy Magyarország ma összetettebb és mélyebb válságban van, mint két esztendeje, az emberek pedig gyökeres, valódi változást akarnak.

Szigetvári Viktor
a Haza és Haladás Egyesület alelnöke

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2012. november 09. 08:47
A békemenet ötletének elindítói ismert szélsőjobboldali figurák, Bayer Zsolt, Bencsik András és társaik voltak. A békemenet valójában egy háborús üzenet volt, amelyben a Fidesz azt üzente az államcsíny és az illegitim alaptörvény ellen tüntetőknek, hogy készek az általuk manipulált tömeget nekivezetni és szembefordítani a demokrácia híveivel. A “békemenetnek” csúfolt náci felvonulás előképe volt annak, hogy Orbánt nem lehet leváltani, és hatalmi arroganciájának vége polgárháború lehet, ha a szabadság hívei nem húzzák meg magukat. Erről szólt a “békemenet”. Ennek szervezői kaptak megbízást arra, hogy először próbálják lejáratni, bemocskolni a demokrácia híveit, és ha kell, akkor fizikailag is ellenük támadni. Bajnai Gordont szándékosan összemossák Gyurcsány Ferenccel.
atila68
2012. november 09. 08:32
"Így okkal lehet tartani attól, hogy az általa fémjelzett kormányzati időszak áttekintéséből kimarad majd – a többi között – az a tény, hogy:" Azóta is fizetjük az árát.
kispufi
2012. november 09. 08:23
hát ha valaki tud alvállalkozói témában nyilatkozni, szigetvári elvtárs, akkor hadd ne mutogassak ujjal. egy-egy kép, szóhasználat nagyban árulkodik ám az azt használó lényegéről és mibenlétéről.
tevevanegypupu
2012. november 09. 07:42
Nyugi, a baloldali liberalis kommunistaszocdemeknek nem kell fizetni, majd mi fidesz szavazok alljuk a cechet, alltuk a magukfajtak minden - sokkal de sokkal nagyobb - kiadasait is evtizedeken keresztul.Nem szivesen, de kenyszeritve voltunk a demokracia jegyeben. A maguk elleni kampanyra viszont orommel aldozunk parezer forintot.Es legalabb tudjuk mire megy a penz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!