Pavarotti elmehet a picsába

2012. november 19. 08:38

A jövő Pavarottijának mentális és fizikális egészségét megóvandó könyörgünk, hagyjon most fel ezzel a megterhelő tevékenységgel, és pihenjen, pihenjen sokat.

2012. november 19. 08:38
sixx
comment:com

„A est fénypontja természetesen Zámbó Krisztián volt, aki már nem először bizonyította rátermettségét és tehetségét, pedig mentora látszólag szándékosan igyekszik olyan dalokat kiválasztani neki, melyektől még egy tapasztalt operaénekes is kétségbe esne. Pedig! A tegnap este egyik fénypontjaként Krisztián bemozogta a színpadot, együtt élt Gáspár Laci Hagyd meg nekem a dalt című szerzeményével, és nem törődött azzal, hogy eredetileg melyik hang hol van, ez egy igazi művészt nem akadályozhat meg az önkifejezésben.

A zseniális előadást követő értékelés közben Krisztián könnyes szemekkel hallgatta, ahogy mentora elárulja egyik legféltettebb titkát: ördögűzésre van szüksége egy benne lakozó démon miatt, amivel folyamatos küzdelmet folytat. A döbbent csendben figyelő közönség előtt az énekes lecsupaszította lelkét, és elmondta: amit látunk a színpadon az nem is ő, hanem egy mutáns, mint például azok, amikkel Arnold Schwarzenegger találkozott az Emlékmásban. Ezt tudva még inkább tiszteletet parancsol az, ahogy hétről hétre erőn felül szórakoztatja a közönséget, de a jövő Pavarottijának mentális és fizikális egészségét megóvandó könyörgünk, hagyjon most fel ezzel a megterhelő tevékenységgel, és pihenjen, pihenjen sokat. Aggódunk érted, Krisztián.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. december 12. 21:42
Ennek a Jimy gyereknek olyan a hangja, mint egy közeli vonatfütty. A szívbajt hozza az emberre! Igaz,a vonatfüttynek legalább van értelme. Ez a négy szerencsétlen(a zsűri)meg, már elszégyellhetné magát végre. Igaz, abból nem lenne zseton, de ebből a szánalmas bohóckodásból viszont van. Kétszer néztem bele rövid időre a "műsorba" de elég is volt!
Samsa
2012. november 21. 08:14
Jaseroque: JimyFiaKrisztián:)
Jaseroque
2012. november 21. 04:09
Ki az a JFK? Kennedy?
trust
2012. november 21. 04:08
Nem ez a szerencsétlen a hibás, ott kezdődött a baj, hogy a 4 mentor beszavazta a versenybe. Nem a 12-be, hanem a versenybe egyáltalán. Ez a fiú esélyes, hogy megnyerje a versenyt, ami olyan nagy fokú szégyen, hogy kimondhatatlan. Feladni soha nem fogja, megy előre, mint az eszetlen. Soha ilyen gyenge verseny nem volt még, már egy ideje nem nézem, csak olvasom a kritikát, de az is elég. RTL-klub csak még jobban lejáratja magát, de az is eszetlen, aki ilyenért akár 1 forintot is kiad, hogy telefonáljon. Gyalázat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!