Kozmetikázott drogjelentés

2012. november 06. 10:37

A kérdés már csak az, mikor kezdünk el újra narancsot termeszteni az Alföldön. Hiszen a klíma is egyre kedvezőbb, erről gondoskodik majd az állami irányítás alá vont meteorológia.

2012. november 06. 10:37
Sárosi Péter
A TASZ jelenti

„1. Prevenció és drogstratégia

Az eredeti tervezetben szerepelt egy könnyen alátámasztható megjegyzés azzal kapcsolatban, hogy 2011-ben megtorpantak a drogprevenciós erőfeszítések Magyarországon, hiszen csökkentek a források, és már két éve nem került elfogadásra a nemzeti drogstratégia: »A 2011-es évben a prevenciós tevékenység iránti érdeklődés beszűkülése volt tapasztalható, aminek oka elsősorban a források csökkenésében, másodsorban a stratégiai iránymutatás hiányában keresendő.« (5. old. 2. bek) Ezt a szakaszt a végleges jelentésből törölték. Ez természetesen kellemetlen információ annak a kormányzatnak, ami a legutóbbi drogstratégiát éppen azzal az indokkal utasította el, hogy az nem fektet elég hangsúlyt a prevencióra – és eközben ugyanez a kormányzat gyakorlatilag ellehetetlenítette a hatékony drogprevenciót az országban. Nemcsak a TASZ, hanem az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is felrótta a kormánynak, hogy két éve nincsen drogstratégiája az országnak, de hiába kerestünk utalást az ombudsman jelentésére a jelentésben. Teljesen kitörölték a szövegből Paksi Borbála és Magi Anna idei helyzetfelmérő kutatásának eredményeit is – ez a kutatás rámutatott a különféle színtereken folytatott drogprevenció hiányosságaira. Természetesen nem kétséges, hogy nagyon rosszul mutathat egy, a családokra és a prevencióra unos-untalan hivatkozó kormányzat számára, hogy két évvel a választások után a családi színtéren folytatott célzott prevenció olyan ritka, mint a fehér holló. (...)

4. Túladagolások megelőzése
 
A TASZ már évek óta hangoztatja, hogy a halálos túladagolások megelőzésére különös figyelmet kellene fordítania a döntéshozóknak, hiszen a halott drogfogyasztóból soha nem lesz gyógyult szenvedélybeteg, családapa vagy éppen dolgozó állampolgár. Nyugaton már számos komplex túladagolás-megelőző programot dolgoztak ki, nagyon költséghatékony módszerekkel. Erre a sürgető kérdésre az idei jelentés tervezete is felhívta a figyelmet: »A közvetlen és közvetett halálesetek között is több olyan egyén található, aki a halála előtti egy-két évben kezelést kezdett az addiktológiai ellátórendszerben, ami felhívja a figyelmet a halálozás megelőzésére irányuló fokozottabb erőfeszítések szükségességére.« (6. old. 3. bek) Nos, ezt a mondatot hiába keressük a végleges jelentésben, mert eltűnt, akárcsak az a 20. Táblázat, ami a túladagolásban elhunytak jellemzőit taglalta. Vajon miért?
 
5. Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok
 
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF) intézményét még a 2000-ben elfogadott első drogstratégia hozta létre, ezek felelősek a helyi szintű drogpolitika koordinálásáért a különféle szereplők – rendőrök, iskolák, kórházak, önkormányzatok, civilek stb. – között. A jelentés tervezete megemlítette, hogy a KEF-ek jelenleg a nemzeti drogstratégia iránymutatása hiányában nem képesek helyi stratégiákat kidolgozni – a végleges jelentésből ez a rész hiányzik, akárcsak az arra való utalás, hogy éppen Budapesten, ahol a drogproblémák jelentős része koncentrálódik, mind a mai napig nem sikerült egy fővárosi KEF-et létrehozni a mindenkori polgármesterek tüntető közönye miatt. 

A kérdés már csak az, mikor kezdünk el újra narancsot termeszteni az Alföldön. Hiszen a klíma is egyre kedvezőbb, erről gondoskodik majd az állami irányítás alá vont meteorológia.”


az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2012. november 06. 13:19
"A Nemzeti Drog Fókuszpont éves drogjelentésének számos kritikus szakaszát törölték a szövegből – érdekes módon éppen azokat a részeket, amelyek a kormányra nézve terhelő, annak megközelítésével szemben kritikus információkat tartalmaztak. A rendszerváltás után azt hihettük, hogy elmúltak azok az idők, amikor retusálják a képeket és törlik a kényelmetlen statisztikai adatokat - úgy tűnik, tévedtünk." Sajnálatos, hogy úgy tűnik, kormányunk struccként a homokba dugja a fejét.
puszika
2012. november 06. 12:03
Sárosi! Nem volt neked Rákosi közeli rokonod?Amikor a józan ész elmegy ,akkor írnak balosok ekkora baromságokat mint Te is!Még mindíg azt mondjátok/csak addig amíg ellenzékben vagytok/a szabadság az, amikor mindent szabad.
tarackos
2012. november 06. 12:01
Meg kell érteni, hogy a főméltóságos elsőtitkár elvtárs úrnak mindig igaza van. Ha netán a tények az ellenkezőjéről tanúskodnak akkor a tények hazudnak. Márpedig olyan nincs, hogy aki sosem hazudik az hazudik ezért a hazug tényeket törölni kell. Így áll helyre a világ rendje.
Trükkök Százai...
2012. november 06. 11:20
http://www.youtube.com/watch?v=ImhjzR_xRDQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!