Egy frusztrált, hataloméhes görcsöt látok, akinek három perc után rosszul vagyok az agresszív robothangjától

Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.

Szerkesztőségünk fenntartja a kormányfő helyettesének dolgozatai ügyében megfogalmazott állításait és nem kér bocsánatot.
„A hvg.hu szerkesztősége természetesen fenntartja valamennyi, a november 18-án megjelent, Plágiumgyanú Semjén Zsolt doktorija körül, valamint a november 19-én megjelent, Plágiumgyanú: Semjén doktoriját a szociológián is elsütötte című cikkeinkben foglalt állítását, amelyekre érdemi választ a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjének közleményéből sem kapott. Ennek következtében nincs okuk bocsánatot kérni a miniszterelnök-helyettestől.”