2006 ősze és a politikai felelősség

„A tévészékház ostromának éjszakáján a rendőri vezetők nem tudták biztosítani, hogy néhányszáz randalírozó ne arathasson győzelmet a kivezényelt rendőrök felett, hogy ne tudják elfoglalni az elvileg kiemelkedően védendő épületet. A kormányzat az alapvető feladatukat ellátni képtelen, egymással rivalizáló rendőri vezetőket pedig nem leváltotta, hanem kifejezetten elismerésben részesítette. Az ellenzék eközben kimondatlanul is a tüntetők mellé állt, legitimnek beállítva a kormánnyal szemben bármilyen eszköz alkalmazását. Ebben a környezetben joggal érezhette azt egy-egy közrendvédelmi rendőr, hogy a kormány és az ellenzék egyaránt cserben hagyta, saját testi épségének védelmében csak a puszta erőszakra hagyatkozhat. Ezt az érzetet aztán tovább erősítette a rendőri vezetőknek az azonosító viselésének mellőzésére vonatkozó engedélye, valamint a számos rendőr által elszenvedett sérülés híre is. A legveszélyesebb gyúelegy állt össze ezzel, ami lelkileg megágyazott olyan rendőri jogsértések elkövetésének, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa Magyarországon.

A helyzet kialakulásában – és ezzel a jogsértések megtörténtének lehetővé tételében – kinek-kinek akkori lehetőségeihez mérten van meg a politikai felelőssége. Mivel a rendőrséget a kormányzat irányítja, a felelősség döntő részét, de nem az egészét az akkori kormánynak kell viselnie. A kormányzat részéről hiba, sőt, morális értelemben bűn volt az, hogy a törvények adta irányítási lehetőségeivel nem élt: amikor a televízió élőben adta az Astoria környéki tömegoszlatást, kellett volna lennie felelős politikai vezetőnek, aki azonnal leállítja a vétlen, békés tüntetőket is érintő erőszakot. Súlyosbítja a kormányzat felelősségét – és egyben a demokratikus elkötelezettség problémáját sokak szemében okkal vetheti fel –, hogy a jogsértések elismerése és reparációja elmaradt. Ezen pedig az sem enyhít lényegesen, hogy utólag a rendőrségi törvény módosításával (független panasztestület, a jogorvoslati rendszer és a tömegoszlatás újraszabályozása, az azonosító szám feltüntetésének erős előírása) a kormányzat hallgatólagosan a történtek sok konzekvenciáját levonta. Nem elhanyagolható ugyanakkor az ellenzék felelőssége sem, mivel a Gyurcsány-kormány bármi áron való eltávolításának célját kitűzve olyan politikai hátországot adott a rendbontóknak, amely nélkül az események aligha eszkalálódtak volna. A rendőrséggel szembeni általános bizalmatlanság keltése, ezzel pedig a közrendvédelem gyengítése a Fidesz részéről pedig még a 2010-es kormányváltást követően is folytatódott, amikor a semmisségi törvényben deklarálta az új kormánytöbbség, hogy a rendőr szinte fogalmilag hazudik.

Magyarországon 2006 őszén, mindenekelőtt október 23-án semmi nem úgy működött, ahogy azt egy jogállamtól elvárnánk. A politikai baloldal tagadta vagy jelentéktelenítette a jelentős számú és súlyos rendőri túlkapásokat, míg a politikai jobboldal szabadságharcosokká stilizálta a rendbontókat. A kormányzat nem vagy csak kis mértékben és elkésve vállalta a politikai felelősséget a rendőri vezetés hibáiért, a jogsértések reparációját pedig nem biztosította, eközben az ellenzék kiengedte a politikai karanténból a szélsőjobboldali rendbontókat, illetve hatalmi számításból hagyta, hogy a rendőrségbe vetett közbizalom súlyosan erodálódjon. Az egésznek pedig a magyar demokrácia látta kárát.”