Egy száműzött a sok közül

„Miért írok most? Magam sem tudom, de egyre többen rájöttek már ki mögött az igazság. Sokan még ma sem értik mi volt ez az egész, a legjobb író sem vethetett volna papírra furcsább regényt. Intrikák, harcok, »ügynökök«, leleplezések, drámák és segélykiáltások. Utóbbit sajnos időben nem hallotta vagy nem akarta meghallani az, akiért sokan az életüket is adták volna még abban az időben.

A nemzetért való elkötelezettség vitte a Jobbikba a tagság szinte egészét, de sok jel arra mutat, hogy voltak egyesek, akiket más célból vezérelt oda az élet vagy más feladattal küldték őket oda. Erre tipikus példa a Szegedi testvérpár. Az első néhány évben nem merült fel a gyanú, bár egyes jól értesült körök már akkor jelezték, hogy »nem kóser«, bocsánat a rossz szóhasználatért, »kóser« valami a nemzeti radikálisok háza táján.

A párt programjával, bár egyes területeken még gyökeresebb változtatásokra lenne szükség, máig lehet azonosulni. Nem kérdés, hogy a jelenlegi parlamenti palettán a »legkisebb rossz« a Jobbik. Erről nagyon hosszan lehetne polemizálni, de ennek az írásnak nem ez a fő célja.

Apropója a november 24-i tüntetés Szegedi Csanád 70 milliós villája előtt. Váratlanul ért az a felkérés, hogy szónokként vegyek részt az eseményen. A kuruc.info ezt nem is hagyta szó nélkül, természetesen nem pozitív értelemben. Az utóbbi hónapokban visszahúzódtam a nyilvánosság elől. Időm jó részét családomra, három kicsi fiamra fordítottam, mivel a harccal eltöltött idő után csak itt találtam meg a békémet. Emellett az évek óta működő egyesületünk, a Rongyosok útjának egyengetése és a képviselői feladatok ellátása foglalkoztatott. Bevallom, hogy erősen megviseltek az utóbbi jó egy év eseményei, barátaim próbáltak erőt önteni belém, kirángatni az időnként megjelenő depressziómból.

Akik átélték már, hogy feltették az életüket egy nagy cél elérésére, csatlakoztak egy közösséghez, amiért éjt-nappalt nem ismerve hóban-sárban, bajban és örömben dolgoztak és hirtelen ez az egész létforma egy döntéssel keresztülhúzattatott azok tudják, miről beszélek.

Idén április 25-én megfordult velem a világ. Hirtelen én lettem a főgonosz, az áruló, az ügynök és az esküszegő, hogy csak néhány jelzőt emeljek ki. Máig fenntartom azt az állításomat, hogy egy jól előkészített koncepciós eljárásnak lettem az áldozata, olyannak, amit a francia jakobinusok vagy a kommunista pribékek is megirigyelhettek volna. Akkor még csak azok álltak ki mellettem, akik beláttak a színfalak mögé és velem együtt lettek besározva. Soha nem fogom elfelejteni azokat a harcostársaimat, akik követtek volna a pokol erői ellen is, ha az igazság úgy kívánta. Tisztelet a borsodi, abaúji, zempléni és gömöri aktivistáknak, akiknek a Jobbik annyi szép eredményt köszönhetett és jutalmul kihajították Őket a léket kapó hajóról.

Nem mondom azt, hogy teljes egészében a pártvezetés a hibás. Őket is megvezették, kivétel azok, akik a megvezetők voltak. Bár elvárható lett volna, hogy több irányból tájékozódjanak ilyen fontos döntések előtt. Jómagam és társaim is hibásak vagyunk, mert nem akartunk ilyen méretű bonyodalmat okozni, nem biztos, hogy szerencsés volt olyan sajtót keríteni az eseményeknek, amilyen szintre jutott a történet. Nem volt jó ómen olyan személyekkel kapcsolatot tartani, akik csak kik akarták használni az eseményeket.

Miért vagyok dühös mégis. A Jobbik már rég nem itt tarthatna, ha meghallják vezetőink, főként Vona Gábor a figyelmeztetéseket, melyek később segélykiáltásokká alakultak át.

2010 őszén már tudtuk, hogy nagy dolgok vannak készülőben mikor Csanád visszatért a megyénkbe nem is akárhogyan, »örökös, tiszteletbeli megyei elnökké« akarta választatni magát. Ekkor még sikerült a terv megakadályozása. Az ezzel kapcsolatos levelezés és dokumentáció birtokomban van. Előtte egy fél évvel a semmiből testvérét, Mártont miskolci elnökké és megyei alelnökké emeltette. Novemberben Vona Gáborral többen beszéltünk, ahol figyelmeztettük, hogy Csanád körül nincs minden rendben. Gábor érthetetlen reakciói megdöbbentettek bennünket: »Mennyien tudnak róla?«, »Most melyik kezembe harapjak?«.

A 2011. júniusi, általam fölényesen megnyert megyei tisztújítás után elszabadult a pokol. Szegediék nem hagyhatták, hogy kiesve a hatalomból és annak ellenőrzéséből a nemzeti elkötelezettségű vezetés nyugodtan végezze a dolgát. Minden lehetséges eszközzel, Szabó Gábor pártigazgató asszisztálásával lehetetlenítették el a megyét. Így jutottunk el arra a pontra, hogy a megyei vezetés lemondott. Ez volt az utolsó segélykiáltás…

A sajtó lecsapott a dologra, de az országos vezetés impotens viselkedése is hozzájárult a tragédiához. Számtalan levél, telefon, személyes megkeresés sem volt elég, hogy az ország legerősebb megyéjét megmentsék. Az utolsó országos választmányi ülésen napirendi pontként fel akartam vetetni a Borsod megyei helyzetet, de Szabó Gábor választmányi elnök ráhatására ez nem történt meg. Ugyan miért?

A kiűzetés és vesszőfutás hatására sem adtam fel még a reményt, Vona Gábornak eljuttattuk a családfakutatás bizonyítékait, remélve, hogy kezd vele valamit. Nem tette… Ezek után nem volt más választás, mint a nyilvánosság elé tárása az igazságnak: Csanád tervei és hozzáállása az országos elnökséghez majd a származás végül a visszaélések kérdésköre. Azzal a váddal, hogy a párt ellen tettem nem foglalkozom, mivel tisztán látható az, hogy egy-két személy ellen irányult a cselekedet és nem volt szándékom a mozgalom besározása.

Sajnos a Jobbik viszont feljelent olyanokat-köztük Holcman Laci barátomat-akik az igazság és egészséges, építő jellegű kritika megmutatásával egy jobb irányba terelné a pártot. Elgondolkodtató… Hab a tortán, hogy Lenhardt Balázs képviselőtársamnak is távoznia kellett, mert ízig-vérig radikális szemlélettel és tettekkel akart ugyanazon az úton haladni, ami a jobbikos siker záloga volt anno. Ma már a vezetés nem vevő erre az irányvonalra. Húznak be középre a Fidesz mellé, átvéve a magas politika játékszabályait.

Vona Gábor mai vezércikke a Barikádban nem véletlenül lett most aktuális. Érzi-érzik, hogy hatalmas hibát követtek el, de ilyen semmitmondó mellébeszéléssel, Csanád és jómagam egy kalapban történő minősítésével és felejtsük el a múltat, szeressük egymást gyerekek szöveggel nem fog menni annak kijavítása. Lehet itt még tovább árulózni, ez a könnyebb megoldás, de az élet és az akták tartogatnak még meglepetéseket. El kell gondolkodnia, melyik utat választja. Egy igazabb, kemény, magyar utat vagy a történelem süllyesztőjét…”