Ez az EU igazi drámája

„A perifériák integrálása tehát teljes kudarccal zárul, és ennek végső oka nagyon egyszerű. Európa uralmi körei  a hetvenes évekig képesek voltak az 1933-as Roosevelt-féle »New Deal« mintájára új egyezséget kötni a globális tőkével. E megállapodás lényege, hogy a tőke fizet elég adót és elég bért ahhoz, hogy a centrumtérségek történelmileg megszokott életnívója megtartható legyen, s a déli és keleti perifériák lassú felzárkózását is hajlandó megfinanszírozni.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a perifériákról éppen a globális tőke által  kiszivattyúzott erőforrások töredéke azért visszajuthat a perifériákra. Persze csak nagyon célzott módon. A nyolcvanas évektől kezdve azonban Európa meghatározó tőkés körei fokozatosan felmondták ezt az alkut. Globális mozgásterük kitágításával olyan profitokhoz jutnak ugyanis az Európán kívüli perifériákról, hogy az európai centrumokban egyre kevésbé hajlandók adót és bért fizetni. Az állam és annak polgárai ott is elindultak az egyre veszélyesebbnek látszó lepusztulási lejtőn. A déli és keleti perifé­riák felzárkózásának kérdése és további támogatásuk már szóba se kerül. Újra hangsúlyozzuk azonban, hogy valójában ez a támogatás, ami főként a kohéziós alapokat és az agrártámogatásokat foglalja magába, mindössze azt jelentené, hogy a globális tőke az általa innen kamat (adósságszolgálat) és profitként kivont erőforrások egy csekély részét juttatná így vissza. (Az »etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk« mintájára.) A 2014 és 2020 közötti időszak költségvetési döntéseinek látványos kudarca azt igazolja, hogy sem a valóságos hatalmat gyakorló tőkés körök, sem a nevükben az uralmat gyakorló »birodalmi adminisztrátorok« nem értik, vagy, ami még rosszabb, nem akarják érteni a helyzetet. És ez az igazi dráma!”