Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Könnyen lehet, hogy amit adófizetőként hiába finanszírozok, azt majd most előfizetőként megvásárolhatom magamnak: igényes, mégis szórakoztató tartalmat, kiváló magyar színészek főszereplésével.
„Kívülről nézve nehezen megmagyarázható, az elmúlt két évben a rendelkezésre álló milliárdokból miért nem sikerült az MTVA-nak nézői szemmel is érzékelhető eredményeket elérni a tartalomgyártásban. A közmédia vezetői inkább csak verbálisan tesznek a magyar filmgyártás felvirágoztatásáért, a Médiatanács által működtetett Magyar Média Mecenatúra program pedig a pályáztatási gyakorlatban tapasztalt összeférhetetlenségeivel vétette észre magát, de egyelőre nincs olyan sorozat vagy tévéjáték, amit egyértelműen sikernek tekinthetnénk. Furcsa módon úgy tűnik, hogy az MTVA-ból hiányzik az a tudás is, ami egy sorozat jó promóciójához szükséges: az országot ugyan teleszórták a Marslakók, majd a Hacktion óriásplakátjaival, de mindkét esetben ellentmondásos volt a kommunikáció, nem volt világos, hogy kinek szól a műsor, sőt, az sem egyértelmű, hogy a köztévé egyszerűen csak a nézettségi versenybe próbált beszállni vagy volt bármiféle mondanivalója ezekkel a sorozatokkal. A piac és a nézői igény meg nem értésének szimbolikus megjelenése volt az az interjú, amelyben a Marslakók producere sértődötten a magyar sajtót hibáztatta a sorozat kudarcáért.
Mindeközben a magyar televíziós piac egy ritkán emlegetett szegmensében érdekes fejlemények zajlanak. Az HBO filmcsatorna abban a szerencsés helyzetben van, hogy sem a reklámbevételek visszaesése, sem a médiaszabályozási környezet változása nem érintette, nincs más dolga, mint hogy figyeljen a piaci folyamatokra, a közönség igényére. Ez aligha jelent nehézséget a több évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek, hisz eddigi működésüket is erre építették. Sorsszerű egybeesés, hogy miközben a közmédia vezetői a magyar filmgyártás szükségességéről beszélnek, de a megvalósítás a jelek szerint már komoly nehézségekbe ütközik, az HBO elkezdte a gyakorlatban is megvalósítani: magyar színházi színészekkel elkészíti egy sikeres külföldi sorozat magyar adaptációját és jól irányzott kampánnyal tudatosítja az arra fogékony nézőkben, hogy mi készül. Eddig is voltak hasonló próbálkozások, de a jelek szerint most több erőforrást szántak a produkcióra: vezető színészeket szerződtettek, erőteljes hirdetési kampány készíti elő a sorozat indulását. Az első hírek már tavaly ősszel megjelentek, de tavasz óta számtalan interjúban beszéltek az érintett színészek a sorozatról, a napokban pedig elkészült egy olyan előzetes, amit magyarországi gyártású film vagy sorozat esetén eddig nemigen láthattunk. Jó látni, hogy a sorozatos, filmes, sőt színházi portálokon, blogokban sokan – vélhetően fiatalok – kommentelnek várakozásaikról és örülnek, hogy végre nálunk is készül valami izgalmas.

Érdekes fejlemény lenne, ha a sorozat felkeltené a közönség széles rétegének érdeklődését, üzletileg is jól jövedelmezne az HBO-nak és a későbbiekben több hasonló sorozat készülne. Ebben az esetben az a nagyon furcsa eset állna elő, hogy piaci kudarcról kiderülne, hogy mégsem annyira piaci kudarc, csak meg kell találni hozzá a megfelelő üzleti modellt. Én magam életemben először tervezek most HBO-előfizetést, és az internetes kommenteket olvasva nem vagyok ezzel egyedül. Könnyen lehet, hogy amit adófizetőként hiába finanszírozok, azt majd most előfizetőként megvásárolhatom magamnak: igényes, mégis szórakoztató tartalmat, kiváló magyar színészek főszereplésével. Ha a sorozat mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket, vagy a jövőben nem készülnek hasonlók, akkor tudatos fogyasztóként egész egyszerűen lemondom az előfizetést, hiszen nem lesz rá szükségem. Az MTVA-ra költött adóforintjaimat sajnos nem vonhatom vissza ilyen könnyen csak azért, mert nem tetszik a tartalom, pedig szívem szerint már rég megtettem volna. Szorgalmasan fizetem tehát továbbra is az MTVA idei költségvetésének, 77 milliárd forintnak a rám eső részét, más kérdés, hogy nézhető műsor hiányában kénytelen vagyok beérni a közmédia vezetőinek a magyarországi film- és sorozatgyártás fontosságáról adott nyilatkozataival.”