Hát nem zsigeri komcsi hozzáállás az, amikor arra köpködünk, aki hosszú évekig dicsőséget szerzett az országnak?
Douchev-Janics Natasa hozott egy döntést a családjáért, hazatér férjével Szerbiába. A választás talán az ő számára lehetett a legnehezebb, hiszen őt ismerik Magyarországon, ám bolgár férje a szerb szövetségnél kapott állást. Mit lehet ilyenkor tenni? „Nehéz döntés volt ez számunkra, de összetartó család vagyunk, én csak követem őt. Könyörgöm, ne gyűlöljenek ezért!” – mondta szegedi sajtótájékoztatóján, majd elsírta magát.
A kajakos 1999-ben jött Magyarországra. Eddigi pályája alatt összesen három olimpiai arany-, két ezüst- és egy bronzérmet, valamint számos világ- és Európa-bajnoki címet nyert hazánknak. Hazatéréséről szóló döntése azonban megosztotta a sportvezetést, a sajtót és a közvéleményt is: sokan még az olimpiai életjáradékot is megvonnák tőle. Janics a jelen állás szerint 35 éves kora után havonta 298.340 forintot kapna eddigi teljesítménye elismeréséért.
Az elmúlt napokban áradó fröcsögés teljesen méltatlan Janics el nem évülő érdemeihez: a legszomorúbb pedig talán az, hogy még a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond is a kezdeményezés mellé állt, miszerint törvénymódosítással kellene megfosztani sporttársát majdani életjáradékától. A harmincéves Janics így kommentálta a történteket: „Ha valaki ezt látja jónak, akkor tegyék. Nekem nincs miért szégyellnem magam. Köszönetet mondok mindenkinek, ha nem fogadtak volna be, akkor abba kellett volna hagynom a kajakozást és mehettem volna dolgozni.”
Hát nem zsigeri komcsi hozzáállás az, amikor arra köpködünk, aki sportolói pályafutásának delén, hosszú évekig dicsőséget szerzett az országnak, majd saját életét élve meghoz egy nehéz döntést, és elhagyja az országot? Vegyük tán el a járadékát, sőt, az érmei is maradjanak akkor már az országban, magával ne vigye a rácokhoz? Nézzünk le egy háromszoros olimpiai bajnokot, aki megannyi felemelő pillanatot és dicsőséget hozott emberek millióinak? Ilyen erővel véget vethetnénk a Puskás-kultusznak, a külföldre szakadt öreg vízilabdások ajnározásának, mert mégis milyen dolog az, hogy valaki csak úgy szimplán fogja magát, és „lelép”? Janics ráadásul a saját szülőföldjére tér vissza.
Nonszensz és felháborító, hogy megkérdőjelezik egy becsületes sportember és családanya teljesítményét, megalázva és fenyegetve őt a pénzmegvonással. Janics és Magyarország viszonya eddig win-win szituáció volt. Ami most kialakul, egy rosszizű lose-lose játszma lesz.
A tiszás jelölt-jelöltek elsősorban az a felső réteg, amely nemcsak politikai ambíciókkal rendelkezik, de amelynek Magyarországon kisebb vagyonkája, tehát valamekkora szabadsága és mozgástere is van hozzá, hogy belépjen a politikába.
Zavarba ejtő lelkesedéssel dicsérte Orbán Viktor futballpolitikáját, mondván, mindaz a példaértékű segítség, amelyet a magyar kormány közismerten a sportnak ad, a következő nemzedék egészségében, szemléletében, inspirációjában, versenyképességében térül meg többszörösen.
Kucsera Gábor arról beszélt, hogyan veszett el minden, ami korábban biztosnak tűnt, és hogyan sikerült visszaszereznie a legfontosabbat.
De sose feledjük azt a szégyent és csúfságot, hogy a feleségét akarta »csak« zsarolni, hogy maradjanak meg az állásai.
Ha kapsz és elteszel 3,4 milliárdocskát a brüsszeli önsorsrontó idióták és/vagy fekete öves gazemberek pénzéből, akkor te vagy a független.
Hortay Olivér, a Századvég szakértője a számok mögé nézett, és sokkoló adatot közölt. A matek egyszerű, de fájdalmas: ennyibe került nekünk eddig a háború, és ez még csak a jéghegy csúcsa.
A tökéletes számára az volna, ha valamennyi körzetben az elnök úr indulna, mert ez átláthatóvá, egyszerűvé és igazzá tenné a választást. Ungváry Zsolt írása.
