Még a Dűne írója sem tudja, hogy miről szól a prófécia
Szokás egy-egy legendának a mélyére ásni, elveszni múltjának részleteiben, de 10 000 év alatt birodalmak omlanak össze, így elég ritka, hogy ennyire messze utazzunk vissza az időben.
A magyar sorozat az pont olyan, mint a Teleshop. Tele van termékelhelyezéssel, kiszámítható, mesterkélt és iszonyatosan unalmas.
„Egyedül a magyar HBO tud olyan sorozatokat gyártani, amiket meg is lehet nézni. Sőt végig. Talán, mert tudatosan készültek az első igazán nagy dobásra, dokumentumfilmeken és miniszériákon gyakoroltak, amíg ki mertek jönni a Szex és New York közép-európai negyvenesekre hangolt verziójával, a Társas játékkal. És persze azért is sikeres az HBO, mert kínosan ügyel arra, hogy a költségvetés nem elhanyagolható hányadát a műsor legyártására fordítsák, és ne a producer fürdőszobájának felújítására, vagy arra, hogy kicsit megtámogassák a rendező évek óta félkész, művészfilmes álmait.
Most itt a Terápia, az HBO második magyarországi próbálkozása, és az első olyan sorozat, amire igazán büszkék lehetünk. És nem kell az elismerő taps elhalkulása után csendben megjegyezni, hogy de azért.
Persze a Terápiával nem vállalt nagy kockázatot a csatorna: az eredeti izraeli széria átiratait már sikerre vitték Amerikában, vagy éppen Romániában, de a sorozat mutációi különböző adókon jól futottak Brazíliában, Kanadában, Hollandiában, és még Szlovéniában is. Pedig a Terápia nem egy könnyed esti kikapcsolódás a hétvégéről megmaradt, újramelegített töltött káposzta mellé: nincsenek benne robbanások, se műröhögéssel megtámogatott helyzetkomikum, nem kapják el benne a gyilkost, de még csak nem is találja meg mindenki a szerelmet egy-egy jó ütemben bekészített romantikus szám alatt.”