Bajnai eljövetele

2012. október 27. 15:35

Ekkora esélyt a hatalom újbóli megszerzésére nem hagynának ki az ex-szdsz-es, mszp-s- érdekkörök.

2012. október 27. 15:35
sophie
fifty-fifty

„Cseppet sem meglepő fordulat a hazai politikai mezőben a Milla és Bajnai összefonódása ( a Szolidaritással most nem foglalkozunk, ők csak azért játszanak, hogy ne kétszereplős legyen az akció), illetve az összefonódás utáni a közös bejelentkezés a 2014-es választásokra, az egész baloldal és a liberális mező kéretlen vezetőjeként. Már régóta lehetett sejteni, hogy a volt SZDSZ mögött álló erők nem hagyják annyiban, és a borzasztó Fidesz-kormányzásra való hivatkozással újra úgy alakítják majd a politikai erőteret, hogy megint csak két pólus szerepeljen a következő választáson, és az emberek politikai aktivitása abban merüljön majd ki másfél év múlva, hogy eldöntik a demagóg dilemmát: »Orbánt akarod még 4 évre? Akkor szavazz a Fideszre, ha viszont el akarod zavarni Orbánt és csapatát, akkor szavazz az Együtt 2014 nevű pártra.«

Ez a Bajnai manőver előre látható volt, ekkora esélyt a hatalom újbóli megszerzésére nem hagynának ki az ex-szdsz-es, mszp-s- érdekkörök.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. október 28. 09:35
"Ez a Bajnai manőver előre látható volt, ekkora esélyt a hatalom újbóli megszerzésére nem hagynának ki az ex-szdsz-es, mszp-s- érdekkörök." Így van,várható volt! A nemzetrontó választási törvényből egyenesen következik. Neked viszont úgy tűnik nincs bajod eme nemzetrontással...
kukagyerek
2012. október 28. 08:09
"Ekkora esélyt a hatalom újbóli megszerzésére nem hagynának ki az ex-szdsz-es, mszp-s- érdekkörök." Izgalomba jöttek a politikai "prostik"!
hátakkor
2012. október 28. 07:41
Egy percre gondold el, h 1919 mintájára a kormány lemond és átadja a hatalmat a Millának a 14 egyesületi tagjának, h jöjjön a rezsimváltás, a "nemzeti közép" a munkásőrökkel és kenderesekkel, Kunczékkal, fletókkal
Zokni
2012. október 27. 23:00
"úgy alakítják majd a politikai erőteret, hogy megint csak két pólus szerepeljen a következő választáson..." - hazudja le szaftosan a monitoromat. Baromarcú! Legalább NE azzal a szókinccsel lökd a hülyeségeidet, amit az Úr Kötcsén alkalmazott! Aki éppen azt kifogásolta, hogy kétpólusú az a politikai erőtér (vagy mi a lópikula) és majd ennek hiábavaló vitáit és ellentétét kell az elkövetkező húsz évre felszámolni! Tényleg nem értem. EZT mondta, és EZT csinálja! (EBBEN nem hazudott...) Hiszen EZÉRT kell egységbe forrasztani azokat a érdekeket, csoportokat, személyeket, akik egyébként csak abban érthetnek egyet, hogy az orbáni hegemóniából nem kérnek. Tehát PONT azért, hogy ne maradhasson MESTERSÉGESEN egypólusú a politikai kínálat! Amit választási manipulációval szentesítenek, mert "törvénybe iktatják" a rendszert torzító szabályaikat a garimanderezéstől, az egyfordulón keresztül a regisztrálásig bezárólag. Törvénybe!? Mert az atyaúristent is beírják, mert a kétharmad, az kétharmad. ÉS TÉNYLEG beírják!!!??? Az "alaptörvényükbe". Amihez CSAK nekik van közük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!