Adóeldorádó

2012. október 21. 11:16

A két rendszert összehasonlítva, különösebb politikai éleslátás nélkül is megállapítható, hogy az eredmény aligha számít jó üzenetnek az ország többi lakosa felé.

2012. október 21. 11:16
Michnai Attila
Heti Válasz

„Ehhez képest most valóságos csodának tűnik a kisadózói rendszer bevezetése, különösen éppen olyankor, amikor hetente jelenti be az illetékes az újabb és újabb, súlyos százmilliárdokat begyűjtő adóemeléseket. Hogy a valóban elképesztő mértékű adócsökkentés mögött pontosan milyen kormányzati szándék is rejtezik, a törvény általános indoklásában szereplő, adózásegyszerűsítő törekvés deklarálásán túl, azt annak hatalmas árát, a konkrét számokat nézve csak találgathatjuk.

Akik ezt a rendszert választhatják, vagyis az évi hatmillió forintos bevételi határt át nem lépő egyéni vállalkozók, egyéni cégek, magánszemély bt- és kkt-tagok ugyanis az ideinél fejenként és minimum, írd és mondd, évi 1 millió 573 ezer forinttal kevesebb adót, járulékot kell fizessenek jövőre. A főállásúak havi 50 ezer, az annak nem minősülők pedig, például a nyugdíjasok, teljes munkaidőben foglalkoztatottak, havi 25 ezer forint befizetésével tudhatják le a maximum évi 96 ezer forintos helyi iparűzési adó (hipa) kivételével az összes adó- és bevallási kötelezettségüket.

Szemben ugyebár az idei rendszerrel, amikor legalább - a jövőre biztosan emelkedő - ma még havi 108 ezer forintos bérminimum után 689 ezer járulék, a 6 milliós, költségekkel nem csökkentett bevétel okán pedig 424 ezer vállalkozói szja, 450 ezer eho, 610 ezer osztalék utáni szja és maximum 96 ezer forint hipa fizetés kötelme terheli évente ugyanazt a vállalkozót.

A két rendszert összehasonlítva, különösebb politikai éleslátás nélkül is megállapítható, hogy az eredmény aligha számít jó üzenetnek az ország többi lakosa felé. Példaként akár a nagyjából ugyanebbe a jövedelmi kategóriába tartozó pedagógusokat is említhetnénk, akiktől épp a minap vonták vissza a korábban biztosra mondott fizetésemelés ígéretét. Hogy a haza üdvén, fejlődésének kulcsát jelentő kulturális és tudományos haladás dolgán erejüket nem kímélve munkálkodók helyett egy bizonyos vállalkozói réteg részesüljön elképesztő mértékű kedvezményben. Az, amelynek lehetősége lévén rá, ezért aztán trükközve, vagy anélkül, de eddig döntő többségében mégiscsak kicsengette ama, jövőre elengedésre kerülő közterhet, anélkül pedig, hogy csődbe ment volna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2012. október 22. 01:13
Úgy tűnik, leesett valamiféle tantusz, végre. Valakiknek mégiscsak fonniuk kell a majdani kolbászkerítést. Aztán hogy mi lesz majd mellé a körítés, az egy más kérdés.
Soma
2012. október 21. 18:38
"A két rendszert összehasonlítva, különösebb politikai éleslátás nélkül is megállapítható, hogy az eredmény aligha számít jó üzenetnek az ország többi lakosa felé. Példaként akár a nagyjából ugyanebbe a jövedelmi kategóriába tartozó pedagógusokat is említhetnénk, akiktől épp a minap vonták vissza a korábban biztosra mondott fizetésemelés ígéretét. " --- Kedves Michnai úr! Van egy mondás: Ha a paraszt nem kakál, az úr nem eszik! Vagyis: Ha a pedagógus és mindazok, akiknek nem tetszik a vállalkozások preferálása, akkor nem lesz tartható a "hiánycél", nem lesz, aki fizetősbe íratja a gyerekét, stb.
tatár
2012. október 21. 17:01
Attila,én emlékszem ,amikor még te is "kisvállalkozó"használtcikk-kereskedő voltál.Tudod,mi-egykori kollégáid-nem tudtunk olyan szépen kitörni,mint te.Nekünk most valóban nagyon nehéz,és reménykedünk minden apró segítségben.Ne sajnáld tőlünk.
tributum
2012. október 21. 11:55
- Ilyen vészhelyzetben adót csökkenteni, égbekiáltó marhaság! - Ráadásul ezzel a kedvezménnyel sokkal inkább a már meglévő kkv-k zsebét tömik ki, minthogy újak indulását szaporítanák! Illetve, majd jönnek megint a kamu kényszervállalkozók, akiket az eddigi foglalkoztatóik zavarnak maszeknak. (Az eddig havi 108 ezer helyett csupán 81.300.- forintos járulék-, azaz táppénz és nyugdíjalappal!!!) Gratulálok, minden illetékesnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!