Vezetőnk, a Táltos

„Az a szöveg, amelyet a Nemzeti Összetartozás Emlékművének múlt heti felavatásán mondott el, Orbán Viktor mai tudatállapotának, egyszersmind politikai törekvéseinek legmarkánsabb, mondhatni, még az eddigieknél is velősebb megfogalmazása volt. Közvetlen előzménye jószerével ismeretlen maradt a hazai közvélemény előtt – mert senki nem figyelt fel rá, hogy alig néhány nappal korábban, vilniusi látogatásán nemes egyszerűséggel »a magyarok vezetőjeként« aposztrofálta magát. Elképzelhetetlen, hogy a mai Európában volna kollégája, aki ne érné be a kormányfői titulussal, hanem népe felkentjének szerepében tetszelegne. Orbán ópusztaszeri szoboravatója azonban ugyancsak ezt az önképet sugározta: úgy lépett fel, mint látnoki iránymutató, a nemzet Táltosa. Elénk állította a turulmadár »vérhez és a szülőföldhöz tartozó« ősképét, amelybe »beleszületünk, akárcsak a nyelvünkbe és a történelmünkbe«, majd kinyilatkoztatta, hogy »aki politikára adja a fejét, annak tudnia kell olvasni a jelekből”. És a jelek arra inspirálták, hogy – Szent Mihály napja lévén – előadja a jó pásztor példázatát, aki nem hagyja veszni az elkóborolt juhot, hanem felkutatja és elszámol vele – miként persze Orbán Viktor is számot ad a rábízottakról, s elégedetten állapítja meg, hogy nemkülönben megtalálta juhainkat. Szent Mihályról egyébként a sárkánnyal vívott harcra asszociál: felidézi, hogy Mihály és angyalai letaszították a mennyből a sárkány képében megmutatkozó sátánt; ez legyen hát cselekvési mintája a nemzeti összetartozás mai magyarjainak. Mert ne feledjük: »Ma két hagyomány, két felfogás, két eszmerendszer, két szív él a magyar politikában. Az egyik lemond az elveszett juhokról, a másik folyton keresi. Az egyik szembefordít, a másik nemzeti együttműködést épít.« Kell-e mondanunk, melyik politikai tábort tekinti Orbán a sátán megfelelőjének?

A Táltost a jelek sem hagyják nyugodni. »Az, aki tud olvasni a jelekből, olvashatja. Új törvények világa közeledik az európai kontinens felé. Ennek a formálódó új világnak első parancsolata így hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullanak.« Kísérteties fogalmazásmód. Nem lehet nem kihallani belőle a múlt század harmincas éveinek, az »új európai rendnek« egykori rettenetes erőkultuszát – és ha ehhez társítjuk a vér és a szülőföld ősképére való hivatkozást meg a sátán ellen megvívandó harc szükségességének meghirdetését, az egész katyvaszban dermesztően felsejlik a nemzetiszocialista frazeológia.”