Sine ira et studio – 2.

„Azt javaslom tehát, hogy minden párt és szervezet hagyjon föl a másik bírálatával, pláne támadásával, s hagyja rá, amit az a cél elérése érdekében csinál. Ha az monstre gyűléseket vagy tüntetéseket szervez, ám csinálja, s én vagy részt veszek a rendezvényén, vagy nem. Ha látványos akciókat csinál, hadd tegye, s én vagy kifejezem iránta a szolidaritásomat, vagy nem. Mert ha úgy látom, hogy ezek a dolgok elősegítik a végső cél elérését, akkor is támogathatom őket vagy rokonszenvezhetek velük, ha egy csomó mindenben fönntartásaim vannak. De ezt a csomó mindent most helyesebb zárójelbe tenni: minősíteni úgyis az eredmények fognak. Meggyőződésem, hogy a többiekkel való együttműködés elutasítása az elutasítókra üt majd vissza. Meggyőződésem ugyanis, hogy a demokratikus választók többsége úgy gondolkodik, mint én, s ennek következtében a célunk elérését segítő magatartást jutalmazni, az ellenkezőjét pedig büntetni fogja a szavazataival. Ami pedig azokat a krakéler nagyokosokat illeti, akiknek soha semmi nem jó, akik mindig mindent jobban tudnak és mindenkinél bölcsebbnek hiszik magukat (s ez Magyarországon igen gyakori típus), ezért aztán minden programot és kezdeményezést szétszednek, és mindenkinek nekiesnek, aki náluk csak egy kicsit is különb, érdekesebb vagy ígéretesebb, s nem nyugszanak, amíg nem találnak rajta egy bírálható pöttyöt – nos, az ilyen alakokat leghelyesebb egyszerűen levegőnek nézni. Én az ellenkező magatartásra: az egymással szembeni toleranciára biztatok.

Merthogy veszélyes játék az együttműködés elutasítása vagy teljesíthetetlen föltételekhez kötése. Ismerjük az új választási szabályokat, ezekhez kell alkalmazkodni. Először is minden módon rá kell ébreszteni a változást akaró választókat, hogy föltétlenül regisztráltatniuk kell magukat, s el kell menniük szavazni. A bojkott ugyan látványos lenne (hiszen miféle legitimitása van egy olyan kormánynak, mely a szavazatok 99 százalékát begyűjti, de ez csak a választók 25 százaléka), ámde értelmetlen: épp azért nincs ugyanis érvényességi küszöb, hogy bármiféle eredményt legitimnek lehessen mondani. Mármost azonban jelenleg a választók 40 százaléka nyilatkozik úgy, hogy elmegy majd regisztráltatni magát.

Ez nyilvánvalóan a nagy pártoknak vagy pártszövetségeknek kedvez, s így a kisebbek igencsak pórul járhatnak különállási mániájukkal. Ha eleve nem céljuk a választási siker, az persze más, de akkor minek vesznek részt egyáltalán a politikában? Fogadják meg Machiavelli tanácsát, és vonuljanak vissza a magánéletbe. Egy nagy párt viszont lehet nagyvonalú is. Ha már a múltkor merítettem példát Hérodotoszból, hadd tegyem most még egyszer. Amikor a perzsa háborúk során a spártaiak ragaszkodtak nemcsak a hadsereg, hanem a flotta parancsnoklásához is, az athéniek azt mondták: bár ez nyilvánvalóan nekik járna, hiszen nekik van a legerősebb és legjobb hajóhaduk, a cél érdekében mégis hajlandók átengedni ezt is.”