Azé a földtörvény, aki megműveli

„A »mezőgazdasági népesség« vagy kétharmadának nem a mezőgazdaságból, hanem valami másból kell élnie: szolgáltatásokból, iparból. Amely szolgáltatások és ipar egy része, persze, a mezőgazdasági termelők kiszolgálása és az alapanyagok közelségére, logisztikai előnyökre támaszkodó élelmiszer-feldolgozás. Amihez megint csak tőke, tőke, tőke kell. Magas kockázatot vállaló közvetlen befektetések és alacsony kockázatot vállaló bankhitel. Utóbbihoz viszont jelzálog-fedezet, vagy (ha a hitelezők nem szerezhetnek földtulajdont) az összes adófizetőt terhelő állami garanciák.

Olyan gazdával, aki nem a vetőmag, üzemanyag, mindenféle költség és a várható eladási árral számolva döntené el, mit termeljen, s aki nem a legjobb időpontban, a legjobb áron igyekezne eladni terményeit, én még nem találkoztam. Bocsássa meg nékik a magyarok istene, spekulálnak. Olyannal, aki nem értéke emelkedésére és hozamára spekulálva vásárolt volna földet, hanem a tulajdonlás büszkesége végett, elvétve igen. Utóbbiak viszont – hacsak nem másutt szerzett, ott magasabb adózásnak, vagy a hatóságok különös figyelmének kitett jövedelmüket terelik át a birtokba – azóta leginkább tönkrementek.

Zavarja hát el a »spekulánsokat«, befektetőket, bankokat a magyar vidékről az, aki inkább a népgazdasági terv szerint vetne, aratna, s a begyűjtési miniszter rendelete szerint szolgáltatná be, amit termel.”