Összefogás helyett széthúzást!

2012. október 27. 13:56

Bajnai, Juhász és Kónya céljai csak annyiból állnak, hogy leváltsák az Orbán kormányt.

2012. október 27. 13:56
Farkas Gábor
Publius blog

„A baj véleményem szerint maga az összefogás és a mozgalom. Céljai és a közös értékei ugyanis Bajnai, Juhász és Kónya szerint is deklaráltan csak annyiból állnak, hogy leváltsa az Orbán kormányt és valamilyen fajta köztársasági revíziót hozzon el számunkra. Egyrészt ez nekem kevés, másrészt elegem van abból is, hogy már megint valami ellen kell szavaznom. Minden választás előtt ugyanaz az a szitu újra és újra. Zárjunk össze, fogjunk össze, mert különben visszatér/hatalmon marad az Orbán, a kommunisták vagy a népnyúzó hazaáruló imperialisták. Elegem van abból, hogy mindig valaki ellen kell szavaznom, és nem valamiért. Nem egy vízióra, nem egy jól összerakott koherens pártprogramra, hanem az összefogásra, hiszen ha nem ezt teszem, akkor elárulom az ügyet, és igazából az ellenséggel vagyok.

Szerintem tehát – bár a választási törvény kétségtelenül ezt sugallja – nem összefogásra van szükség, hanem önálló és kidolgozott programokra, amelyek nem annyiból állnak, hogy Orbántakarodj és demokrácia, hanem a társadalom pluralitását leképezve megjelentetik a különböző társadalom- és gazdaságpolitikai gondolatokat és megoldásokat. Széthúzásra van tehát szükség, többszereplős politikai versenyre, megalapozott és átgondolt programokra, amelyre jó szívvel szavazhat az is, aki nem fekete-fehéren gondolkodik és nem a mindennapi politikai játszmák határozzák meg a véleményét. Ez jelent megoldást Magyarország problémáira, és nem az össznépi kommuna. Azt már megpróbáltuk párszor.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ászok
2012. október 28. 12:39
Milyen szép lenne ha igaz lenne amit fentebb mondasz. A baj ,hogy diktatúrában nincs helye finnyáskodásnak a cél a meghatározó. Ha pedig neked tetszik a jelenlegi rezsim ami minden ízében diktatúra akkor ennek haszonélvezője vagy más kárára. Létjogosultsága akár erkölcsi alapon is megkérdőjelezhető. A keresztény erkölcsiség mit számít ha pénzért vett búcsúcédulákkal kifizethető.
lelánczi
2012. október 27. 21:00
Orbán Viktor jóvoltából mégiscsak létrejött a Nemzeti Együttműködési Rendszer. Úgy hívják, hogy Együtt 2014.
laci0011
2012. október 27. 17:14
Értéktelen írás,csak van benne 1 kis bajnai gyalulás,had hörögjenek a jobberek.Legyen 1 szép napjuk,ha már kenyér nincs legalább cirkusz legyík.
Obulus
2012. október 27. 17:00
"A 400 ezer hektár állami föld 80 százaléka olyanok kezében van ma, akik spekulációs céllal, feltehetően politikai hátszéllel kerültek helyzetbe, közülük nem kevesen 0, 10, 100 forintos hektáronkénti bérleti díjat fizetnek." (Ángyán József)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!