Orbán Viktor beszél

„A nyári események megítélésem szerint sajátos választ adtak erre a kutatásra: a feltételezett irányváltás helyett az eddigi politika megerősítése, határozottabbá válása következett. Kiderült, hogy Orbán Viktor szótárában a konszolidáció nem puhulást, békülékenységet, gesztusokat jelent, hanem az eddigi célok, irányok, módszerek megerősítését, nyílt felvállalását. A miniszterelnök a nyáron nem lágyította, hanem radikalizálta álláspontját: majdnem úgy járva el, mint 2002-ben a két választási forduló között, amikor sutba dobta a kampányban követett óvatoskodást. Ne feledjük, akkor ezzel a stratégiával kis híján megfordította az eredményt.

A »beleállás« ma sem irracionális. Egyrészt azért, mert a kormányfőre szabott: Orbán Viktornak tényleg ez a szerep áll a legjobban, a valós erősségeit helyezi középpontba. A kormányfő akkor van elemében, ha harcolni kell, az ő terepe az offenzíva, a támadás, az erőpolitika – mint ahogy szinte elgyengül (emlékezzünk csak a 2006-os kampány Orbánjára), ha együttműködni, kiegyezni, mérséklődni kell. Másrészt, a politikai erőtér mai állapotában is van értelme: a jelentős választói elfordulás, kiábrándulás idején a Fidesz számára racionális, ha elsősorban a meglévő jobboldali bázis egyben tartására és mozgósítására koncentrál. Ésszerű, ha Orbán ezen kör számára olyan értelmezési keretet kínál, amelyben minden ügy lojalitásról és identitásról szól, nem pedig a konkrét tartalmáról. A kormányfő kétségtelenül sikeresebb lehet, ha a gazdaságpolitika vagy az oktatáspolitika nem a GDP-adatokról és az önfinanszírozó felsőoktatásról szól, hanem az új világról és a nemzet érdekéről.”