„Az LMP aktív részese annak a kezdeményezésnek, politikai stratégiának, amelyet az »új pólus« kifejezéssel szoktak jelölni. Ennek lényege, hogy az LMP, a valójában nem létező 4K és a párttá válástól mereven elhatárolódó Milla valamiféle szövetségbe tömörülve kíván olyan alternatívát nyújtani, amely képes megszólítani a ma még bizonytalan választópolgárok jelentős részét. Noha nincs itt mód arra, hogy részleteiben elemezzem ezt az elképzelést, néhány mozzanatot mégis megemlítek.
Egyrészt ez az elgondolás folyamatosan összekeveri a bizonytalanokat, illetve a politikailag passzív választópolgárokat, noha ezeknek a táboroknak a »meghódítása« nyilvánvalóan eltérő stratégiát követel meg. Hiszen a bizonytalanok azok, akiknek vannak ugyan politikai elveik, meggyőződéseik, csupán azt nem látják, melyik az a politikai párt, amelyik ezeket a leginkább képviseli vagy képviselni akarja. Az »új pólus« nem mondja ki, de mégis nyilvánvaló, hogy ezeket a csoportokat, rétegeket célozza meg, a passzív, politikából kiábrándult, reményeiket vesztett emberekről nem vesz tudomást, azok számára nincs mondanivalója. Ami ennél lényegesebb, azt tételezi fel a bizonytalanokról, hogy jelentős részük osztja az új pólus rendszerkritikai attitűdjét. Ezt a feltételezést pedig azzal igyekszik alátámasztani, hogy a népességnek ezt a csoportját társadalmilag és kulturálisan is homogénnek tekinti, képzeli – Csigó Péter »a társadalom aktívabb, fiatalabb, képzettebb, többféle forrásból tájékozódó rétegeiről«, máshol pedig »felsőoktatási tanulókról és a rendszeresen internetező népességről« beszél. Ugyanakkor viszont úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy a pártok közül mindkét csoportnál a Jobbik a legnépszerűbb politikai alakulat. Azaz a rendszerkritikai attitűd egyáltalán nem azt jelenti, amit Csigó sugallni próbál – az általa vizsgált réteg, az »aktív«, »képzettebbnek« tekintett online-generáció bizony leginkább a szélsőjobboldali, újfasiszta eszméket hirdető Jobbikot preferálja. Hogy ezt a tábort aztán miképpen lehet az »európai, zöld, polgári, liberális értékek mentén« megszervezni, az maradjon az új pólus teoretikusainak a gondja. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az új pólusnak ez a felfogása mélyen elitista, tudomást sem vesz az alsó középosztályról, a társadalom peremére szorultakról, az ő igényeikről, értékeikről, félelmeikről. Az »elmélet« szerint »később követni fogják majd a lassabban mozduló rétegek is« a »képzettebbeket«. Ez a felfogás morálisan is megkérdőjelezhető – politikailag pedig kifejezetten téves. Aki ugyanis lemond az alsó középosztályról, ennek polgárosulni vágyó rétegeiről, s politikai stratégiáját az »online generációra« alapozza, az eleve feladja a Fidesz leváltásának tervét, reményét.”