„Wallenberg-könyve közel húsz évvel az első angol kiadás után jelent meg most magyarul. A könyv a magyar történelem egy neuralgikus epizódjának kiemelkedő szereplőjének szenvedélyesen megírt életrajzát adja. Változott-e a könyv az első megjelenés óta? Derültek-e ki újabb dolgok?
Sajnos nagyon kevés új dolog derült ki, mert túl sok idő telt el Wallenberg eltűnése óta, s így sok lehetősége volt a KGB-nek, hogy minden megmaradt bizonyítékot gondosan eltüntessen. De talán ma már nem is ez a legfontosabb, hanem a lényeg az, hogy itt Magyarországon ismert legyen Wallenberg története. Én már évek óta reménykedtem abban, hogy ezt a könyvemet lefordítják magyarra, hiszen ez volt az első könyvem, azóta már sok másikat is írtam és mind megjelent, de ez a legfontosabb. Mindez itt történt, Pesten és nagyon fontos, hogy pláne a magyar fiatalok megértsék, hogy mindez az ő múltuk is. Nem a középkorról van szó, nem a török megszállásról van szó, itt arról van szó, hogy magyarok magyarok ellen mentek és gyilkolták egymást. Tudja, én átéltem a férjemmel, Richarddal a balkáni háborút, s láttuk, hogy milyen gyorsan terjed a gyűlölet. Az egyetlen védelem a gyűlölet és harag ellen az, hogy az emberek tudják és ismerik, hogy mi következhet belőle. Mi következhet abból, ha a legrosszabb része az emberiségnek azt tehet, amit csak akar. Mindig szavakkal kezdődik és nem tettekkel. De a szavak súlyát meg kell érteni, mert szavakból nő a tett. Nagyon fontos megállítani a gyűlölet terjedését még mielőtt a szavakból tett lesz, mert később iszonyatosan nehéz. Amint a gyilkosság megtörténik, az erőszak beindul – ezt mi tapasztaltuk Szudánban és most Szíriában is – komplikált és veszélyes ügy megállítani. Kell egy olyan fantasztikusan bátor ember, mint a Wallenberg volt.
A hatalmak alapja legtöbbször a bürokrácia, s szeretnek rengeteget beszélgetni, konferenciákat szervezni, és az a rengeteg idő, amit ezzel nyernek éppen bátorságot ad a gazembereknek. Ezért is aktuális ebben a könyvben leírt történet. Európának nem szabad visszatérnie se a világégés szintjére, se a balkáni háborúkba, ahol tulajdonképpen szomszédok egymást ölték, mert egy demagógnak sikerült bebeszélnie az embereknek, hogy minden problémájuk azért van, mert a többiek kifosztják, mert meg akarják ölni, nem pedig a saját hibáikból fakadóan. Amikor a körülmények rosszak, akkor úgy tűnik, szinte bármilyen fantáziát el tudnak adni valóságként, és sajnos ma az egész világon nehéz körülmények uralkodnak. Mindenhol. Én New Yorkban élek, de ott is nagyon magas a munkanélküliség. A különbség New York és Budapest között persze az, hogy New Yorkban nincs annak hagyománya, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, akkor lehetséges lenne a népirtás. Persze a nép Amerikában minden féle-fajta embert jelent. Itt vannak olyanok, akiknek megvan az az illúziója, hogy lehet homogén néppé lenni. Látnunk kell, hogy Magyarország a legkevésbé homogén ország, a legszellősebb ország a világon. Itt mindenki átment. Nem tudom, hogy pontosan volt-e, vagy nem volt-e egy szerb dédanyám, ahogy például Petőfi Sándor is szerb származású volt, vagyis a legnagyobb magyar költő legalább annyira szerb volt, mint magyar. És akkor? Mi fütyülünk rá? Manapság már nem szabad arról álmodozni, amiről Adolf Hitler álmodozott, hogy kiírtjuk, aki nem eléggé ez vagy az, nem eléggé ilyen vagy amolyan. A világ ezen már átment, és mindez elmúlt. Wallenberg pedig éppen ezért megmaradt mindmáig erkölcsi tanítónak, emberi példának. (...)
Megtörténhetnek hasonló dolgok a világban, mint Wallenberg idejében?
Persze, az emberiség az nem változott meg. Azért fontos, hogy ismerjük a saját közelmúltunkat is. Az egyetlen valódi védelem, hogy ne felejtsük el mi minden történt. Nem szabad elfelejteni, hogy milyen sok év telt el, mire újraépült ez a szép Budapest. Emlékszem, amikor kislányként itt éltem ez a város egy romhalmaz volt. Nem akarjuk újra romnak látni, nem akarjuk újrakezdeni, nem akarjuk újra átélni, hogyan dől össze minden.”
