A hatalmak alapja legtöbbször a bürokrácia, s szeretnek rengeteget beszélgetni, konferenciákat szervezni, és az a rengeteg idő, amit ezzel nyernek éppen bátorságot ad a gazembereknek. Ezért is aktuális ebben a könyvben leírt történet. Európának nem szabad visszatérnie se a világégés szintjére, se a balkáni háborúkba, ahol tulajdonképpen szomszédok egymást ölték, mert egy demagógnak sikerült bebeszélnie az embereknek, hogy minden problémájuk azért van, mert a többiek kifosztják, mert meg akarják ölni, nem pedig a saját hibáikból fakadóan. Amikor a körülmények rosszak, akkor úgy tűnik, szinte bármilyen fantáziát el tudnak adni valóságként, és sajnos ma az egész világon nehéz körülmények uralkodnak. Mindenhol. Én New Yorkban élek, de ott is nagyon magas a munkanélküliség. A különbség New York és Budapest között persze az, hogy New Yorkban nincs annak hagyománya, hogy ha úgy alakulnak a dolgok, akkor lehetséges lenne a népirtás. Persze a nép Amerikában minden féle-fajta embert jelent. Itt vannak olyanok, akiknek megvan az az illúziója, hogy lehet homogén néppé lenni. Látnunk kell, hogy Magyarország a legkevésbé homogén ország, a legszellősebb ország a világon. Itt mindenki átment. Nem tudom, hogy pontosan volt-e, vagy nem volt-e egy szerb dédanyám, ahogy például Petőfi Sándor is szerb származású volt, vagyis a legnagyobb magyar költő legalább annyira szerb volt, mint magyar. És akkor? Mi fütyülünk rá? Manapság már nem szabad arról álmodozni, amiről Adolf Hitler álmodozott, hogy kiírtjuk, aki nem eléggé ez vagy az, nem eléggé ilyen vagy amolyan. A világ ezen már átment, és mindez elmúlt. Wallenberg pedig éppen ezért megmaradt mindmáig erkölcsi tanítónak, emberi példának. (...)