Vegyük észre, miközben a szocialisták a demokratikus eljárásokat igyekeznek védeni, aközben azok tekintélyét rombolják.
„A szocialisták egyik képviselője, Szanyi Tibor energiát és fáradtságot nem kímélve sorban nyújtja be a parlamenti vitához gúny-javaslatát és módosításait. Az előzetes választási feliratkozásról és az előzetes választási regisztrációról szóló önálló törvényjavaslatában például ilyeneket ír: »Feliratkozni a kormány átal rendeletben kijelölt, kormánypárti színekben megválasztott polgármester irodájában lehet. A feliratkozás nyilvános. Kormánypárti szavazó kitörölhetetlenül nyomo(r)t hagyó tintával iratkozik fel.« Vagy: »Az előzetes választási regisztráció joga sem illeti meg azt, aki (a) a konzultációs kérdőívre adott válaszában csúnyán írt, (b) vissza sem küldte a konzultációs kérdőívet, (c) a kérdőívvel befűtött vagy azt más módon méltatlanul használta fel, illetőleg, (d) sértődött panelproli, nyugger, vagy (e) éhezik«, és így tovább. Szó van még »Orbán álságos kegyéből magyar állampolgárságot nyert személyekről«, illetve olyanokról, akiknek »Orbán Viktor iránt érzett hálájuk könnyei eláztatták a papírost« (lásd még: Szanyi nyolc módosító javaslatát, például: ez, vagy ez). Az általános indokolásnál azonban szinte kívétel nélkül ott szerepel a »fejlett és valódi demokráciákra« való hivatkozás. A szocialista párt képviselője nem először űzött gúnyt a parlamentarizmusból: 2011 decemberében például az »oszt jó napot« formulával operáló K-alaptörvényt terjesztett be az Országgyűlés rendszeres ülésezésének meghatározására, és a heroikus demokráciaféltő akcióiról elhíresült DK is élt már ezzel az eljárással, az elmúlt évben törvényjavaslat formájában egy egyezményes koordinált világidő bevezetését indítványozta az ellenzék jogainak megvédésre.
Nem kétséges, a gúny is lehet politikai fegyver. A példa azonban mégis további kérdéseket vet fel. Vajon a demokratikus eljárások mellett elkötelezettek, amikor a személyében arcul köpött emberi faj nevében gúnyt űznek a demokratikus eljárásokból, vajon nem éppen egy általuk védendőnek tekintett értéket, a parlamentarizmust ássák-e alá? Vajon ezzel az eljárásukkal nem kerülnek-e szembe saját előfeltevéseikkel: miközben védenék, aközben rombolják a demokratikus eljárások tekintélyét? Vajon hogyan viszonyul mindez a politikai képviselettel járó felelősség elvéhez? Vajon a demokratikus eljárásokra hivatkozás nem személyes (politikai életben maradás) és pártérdekeik (a saját politikai haszon maximalizálása) elleplezését jelenti csupán?”