Szerepek

„Örményország most nem szerepet játszik a VILÁGPOLITIKA című, meglehetősen gusztustalan és soha véget nem érő darabban. Örményország mélyen, őszintén és teljesen jogosan fel van háborodva. Örményországot és az örmény nemzetet most megalázták, arcul köpték – és az örmények ezt nem érdemelték meg.

A másik két fél szerepet játszik.

Azerbajdzsán szerepe szerint azt játssza, hogy bármit megtehet. A Sztanyiszlavszkij-módszer lényege szerint egészen kiválóan alakítja ezt a szerepet, mert belülről hozza a figurát. Azerbajdzsán elhiszi önmagáról, hogy bármit megtehet. Pénze, befolyása, hatalma van hozzá. Így aztán látványosan és nyilvánosan szabadon engedhet egy gyilkost azok után, hogy mindennek ellenkezőjéről biztosította a magyar felet. El kell olvasni az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium magyar társszervéhez írott hivatalos levelét, ott áll benne feketén-fehéren: nem változtatják meg az ítéletet, és hazájában börtönbe zárják Ramil Sahib Safarovot. Írásba adták, lepecsételték, aláírták – aztán semmibe vették.

Magyarország szerepe szerint a naivat játssza. Magyarország és a magyar kormány a strasbourgi egyezményre hivatkozik, és joggal hivatkozik erre, hiszen ez létezik, és ez jogalapot teremt arra, hogy kiadjunk Magyarországon elítélt rabokat a hazájuknak, ahol folytathatják büntetésük letöltését. Évente nagyjából tíz ilyen esetben hoz határozatot a magyar igazságügyi tárca. Vagyis látszólag most sem történt semmi különös, rutineljárásról van szó. És a magyar kormány joggal fog hivatkozni az azeriek imént emlegetett levelére is, hiszen a levél létezik, nem mi hamisítottuk, nem mi írtuk alá.”