Attitűd

2012. szeptember 20. 07:16

Szánalmas ez az egész. De legalább most már tudjuk, mire készül ezen felül az MSZP a kampányában. Arra készül, hogy egyfolytában hazudozni fog.

2012. szeptember 20. 07:16
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Semmi sem épült Kabán. Csak tönkretettek újfent egy működő, sok ezer embernek megélhetést jelentő iparágat. Tönkretették azok, akik szerint ez a jövő útja, és akik szerint a szabad piac a megoldás a mi gondjainkra. Akik hagyták, hogy az unió bezárassa a kabai (szerencsi stb.) cukorgyárat, aztán nézték, hogy jön be dupla áron az országba nyugatról a cukor, közben bioetanolról pofáztak, nos, azok mind bűnözők. És most nyilatkozatokat adnak ki, amelyben földmutyikról értekeznek. Nem mellesleg Bangóné Borbély Ildikó azt a Bihar-Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-t vezette a közelmúltig, amely után hónapok óta nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanú szerint a LEADER-pályázatok elbírálásánál és a kifizetéseknél is súlyos visszaélések történtek. A nyomozás miatt a Vidékfejlesztési Hivatal nem utal a kft.-nek egy fillért sem. Bangóné meg »őrjöngő sáskahadakról« vizionál.

Szánalmas ez az egész. De legalább most már tudjuk, mire készül ezen felül az MSZP a kampányában.

Arra készül, hogy egyfolytában hazudozni fog.

De ebben legalább nagy gyakorlata van, ebben verhetetlen. És Bangóné ott fog állni az egész kampánystratégia élén. Hiszen érti a feladatot. És energiaárakkal, munkanélküliséggel, egészségüggyel fog foglalkozni, majd minden gondért a kormányt fogja hibáztatni, és természetesen vissza fog térni a baloldalisághoz. Hiszen ez az MSZP-kampány középpontja. Nagyon baloldaliak lesznek Bangónéék, »rezsistopot« fog követelni, és szót sem ejt majd fiskális fegyelemről, megszorításokról. És lesz »kisemberpártiság«, »elitellenesség« és – most tessenek nagyon figyelni!- ez is lesz: »Bizonyos esetekben akár az értelmiséggel, de mindenképpen a nagyvállalkozókkal szembeni szkepszist és kritikai attitűdöt kell megjeleníteni.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tamas222
2012. szeptember 20. 14:09
Én is sajnálom,szigorúan a tényekből kiindulva:A rövidgatyás liberálisból,jómódu konzervativ lett. Hogy ki a cinikus? Az idő már eldöntötte.
Forsz
2012. szeptember 20. 11:20
Azt mondják a szociológiával, politológiával foglalkozók, hogy a társadalmi emlékezet csak pár éves viszonylatban objektív; 22 éves távlatból nem nagyon várható, hogy az emlékezet a valóságot idézze vissza. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy azóta az akkori gyerekek felnőttek és most olyasmibe ütik az orrukat, amiről halvány fogalmuk sincs. Az ország tönkretétele elsősorban, de úgy is mondhatnám nagyrészt, a korábban Demokratikus Ellenzékként flangáló, majd a rendszerváltáskor a szellemi vezérürü szerepbe erőszakoskodott, a kommunista rezsim kádereihez valamilyen formában kötődő, de liberális attitűdre hangolt, gyenge képességű, de annál arrogánsabb csoport bűne. Ezek voltak a kor jezsuitái, akik liberális bódulatukban, ám hozzá nem értésük teljes figyelmen kívül hagyása mellett a legképtelenebb gazdasági és politikai gazemberségeket erőltették át, tönkretéve mindent, letarolva a gazdaságot, de annyira, hogy semmink sem maradt. Orbánék és a korabeli Fidesz valóban egy liberális irányba indult 1986-87 táján, hisz akkor ez látszott a kommunista rendszer lebontásához a legkézenfekvőbbnek. Aki most ekézi ezért a Fideszt, az csupán arról feledkezik el, hogy éppen ezt a hamis, országrontó utat ismerték fel és pártszakadást, nemzetközi rosszallást is vállalva, letértek a liberális ösvényről, kiléptek a nemzetközi liberális unióból, amelyet a nyugatiak máig sem bocsájtottak meg. Az SZDSZ káderei és a szellemi utódaik az SZDSZ kikopásával a hatalom közeléből eltűntek, de a hangjukat megtartva, most ott rombolnak, ahol csak tudnak. Ezek az emberek, jórészt a belvárosi zsidó értelmiség most a Milla és hozzá hasonló civil szerveződésekben csoportosulnak, amelyekhez hellyel közzel csatlakozik az MSZP-ből távozott, ott csak karrier építési célból funkcionáló hazug politikusi kör is. Sajnos, az MSZP mára leamortizálódott, komoly káderanyaga nincs, politikai harcra nem maradt számukra más, mint a dicstelen és nagyon alantas verbális tornamutatványok sorozata, amely valóban egy hazugságfolyamban fog megnyilvánulni. Nem kell ehhez nagy előrelátási képesség, figyelemmel kell követni a főnökük, Mesterházy heti kétszeri hazugságtirádáit, alap nélküli pocskondiázásait, amelyben már olyan mélyre süllyedt, hogy a tisztesség látszatára sem ad. Ezt veszi át a párt siserehada, amely feladatul kapta a szellemi rombolást. Itt is van belőlük néhány!
bigyomail
2012. szeptember 20. 10:26
"Bizonyos esetekben akár az értelmiséggel, de mindenképpen a nagyvállalkozókkal szembeni szkepszist és kritikai attitűdöt kell megjeleníteni." Vicces! A Fidesz is épp ezt csinálja. Most akkor hogyan fogjuk tudni megkülönböztetni a két pártot egymástól? Mindkettő baloldaliságban fog versenyezni? Lesz multiadóverseny, hogy ki vet ki nagyobb adót? Lesz nyugdíjverseny, hogy ki ad 16. havit? vagy hogy kell ezt elképzelni? Lesz államosításverseny, hogy ki fog több vállalatot állami kézbe adni? A szocik versengenek a komcsikkal? Szegény munkáspárt, ami 22 éve ugyan ezeket csinálja meg még mindig parlamenten kívül van, pedig az ő elveivel egyetért a többség. Olyan mikor lesz, hogy belép a pártversenybe egy olyan párt is, aki nem a baloldali szavazókra hajt, hanem a jobboldaliakra? Mondjuk a vállalkozások adójának csökkentésével, meg szociális kiadáscsökkentéssel kampányol megszólítva az adófizetőket? (Bónuszként meg is valósítja?) Mert azért az hiányzik egy kicsit, mivel így csak a logójuk különbözteti meg a pártokat, nem a mondanivalójuk.
states
2012. szeptember 20. 10:21
Ebben a szoci pártban az a legsiralmasabb, ha eltekintünk attól a lepusztult ötvenegynéhány pofától a parlament balsarkában, hogy a tömegbázisuk, a szavazóik arcról felismerhetők. Minél ostobább, kifejezéstelen arcú, bunkó kinézetű a polgár, annál valószínűbb, hogy szoci szavazó. Tehát olyanok, mint akik képviselik őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!