„Olimpiai szereplésünkre tekintve, bátran kimondhatjuk, a magyar irigylésre méltó nemzet, minden tekintetben és összevetésben megálljuk a helyünket a világ élvonalában. De az is kiviláglik, csapatjátékokban nem tudjuk hozni a világszínvonalon elvárható szintet. Négy ember még csak kihozza a maximumot magából, de ötről nem tudunk hatra jutni! Ebben bőven benne van a magyar társadalom mai állapota, a koncentráltan összefogni képtelenségünk, és ennek minden nyűge. Egyéni teljesítmények vannak, egyszemélyes jövőképek: ez ma Magyarország, ez ma a magyar!
Éppen ezért ódzkodni kellene az elért fantasztikus eredmények politikai kisajátításától, bár – sportnyelven szólva – a labda nagyon fel van adva! Most már elmondható, hogy látszatra az Orbán kormányok hozzák a szintet (2000-ben nyolc arany, hat ezüst, három bronz), de valójában ezekben a produktumokban mindig benne van az előző ciklusok elmúlt két éve és támogatása.
Ott vagyunk, hát a világ élvonalában, és nem csak az öngyilkossági statisztikák szerint. Becsüljük meg ezt, becsüljük meg hát magunkat, és azokat a küzdeni tudókat, akiknek mindezt köszönhetjük! Érdemes a sportba fektetni, mert egyemberként lélekemlő pillanatokat okozhat Fideszesnak és MSZP-snek egyaránt. Az elmúlt napokban ismét jó volt magyarnak lenni! És még jobb lett volna, ha lett volna egy csapat. Anélkül meg, Minarik Ede óta tudjuk, nem elég kerek a világ.”