„Irigység táplálta volna e gyalázatot? A tettes, akinek semmi sem szent, aligha számol el saját lelkiismeretével is, amikor a kocsmában szlopálja a lőrét, és közben a mellkasát verve ordítja: mit keresnek itt ezek a pénzes külföldiek, akik megveszik a magyar szőlőt?! Üzleti féltékenység volna mögötte? A megrendelőnek, akinek láthatóan semmi sem drága, hogyan esik majd a következő érem, amit most már verseny nélkül szerzett meg?
Történhetett volna ez bármelyik iparágban. Adott egy csodálatos borvidék, amelynek szépségeire felfigyel néhány elkötelezett befektető. Leszerződtetik a földet és a tradíciókat jól ismerő, de innovátorként is ismert tehetséges helyi borászt, akivel termő szakmai munka mellett nyerik a rangosabbnál rangosabb elismeréseket. Hírnevet szereznek Magyarországnak. Újra pompás borokat készítenek azokon a dűlőkön. Mindenki elégedett.
Csak azok nem, akik irigyek a sikerre, vagy túl fafejűek ahhoz, hogy átvegyék a technikai újításokat, eltanulják az új módszereket, a sikert és pénzt hozó megoldásokat. Nyilván azok sem, akik még mindig rengeteget készítenek a nagyapám színvonalú lőréből, de mert van jobb, már nem tudják eladni. Hát persze, hogy az ügyesebb a hibás! Tegyük tönkre a szőlőjét és annak a pár tucat embernek az éveit, akik ezeken a dűlőkön dolgoztak, akiknek a lelke van minden csepp rizlingben.”