A Várbunker

„A rendszerváltás után a valójában már 1968-ban elavult objektum szobakiosztását megváltoztatták: Az MSZMP I. titkár helyiségét a köztársasági elnök vagy a házelnök kapta volna meg, ha Budapestre ledobták volna valamikor a hidrogénbombát – és bárkinek lett volna ideje foglalkozni azzal, hogy szobabeosztásokkal bíbelődjön.

A létesítmény főbejárata a Dózsa György tér mellől nyílik. Az itteni focipálya melletti barakk rejti a bejáratot. A barakk belső udvarában, ahonnan az 1950-ben épített bevezető alagút nyílik, kis műanyag tábla szolgál annak jelzésére, hogy a személyzetből ki tartózkodik lenn az objektumban – ezt a tábla meghatározott helyére beszúrható műanyag figurák jelzik. A létesítmény titkosságának biztosítása kezdettől fogva kérdéses volt. A Wehrmacht és Waffen-SS katonái közül számosan tudtak az alagútról, nem beszélve a magyar katonai emigráció tagjairól. Az 1950 utáni építkezések terveit pedig több disszidens is ismerte, mint pl. az 1966-ban disszidált Straub György, az UVATERV vezető főmérnöke, vagy az 1979-ben disszidált Mészáros Kálmán honvédségi polgári alkalmazott, aki sofőrként ismerte a létesítményt. Utóbbi esetében ráadásul a hírszerzés operatív adatokat szerzett arról, hogy érintett kapcsolatba került az USA titkosszolgálataival akiknek minden adatot rendelkezésre bocsájtott.

Mindennek ellenére az objektumot, amelynek részleteiről a Budapest a diktatúrák árnyékéban című könyvünkben több adatot közlünk, ma is a titkosság homálya veszi körül, bár erre semmilyen jogalap sincsen. A korszerűtlen létesítmény fenntartása az adófizetőknek ma is évi százmilliós kiadást jelent. Ennek egy része legalább megtérülhetne, ha a bunker hidegháborús múzeumként megnyílna a nagyközönség számára.”