Szándékosan keltették fel a cigány rasszizmust

2012. augusztus 23. 13:11

A kormány és az ország a nemzetközi neolib politikai nyomása alatt él, ez kétségtelen tény.

2012. augusztus 23. 13:11
Tündér Lala
Delphoi jósda

„A magyarországi ballib - prsze főleg az szdsz - szándékosan felkeltette a cigány rasszizmzst. Mellette lényegében - kizárólag a cigányok számára - lénegében legalizálta a bűnök egy részét. (Megélhetési bűnözés, konfliktus esetén, amelyben a cigány mindig csoportosan lép fel, ha a másik fél is csoportot képez, akkor mindig a másik felet marasztalják el. Ezt felismerve (az egy nagy tévedés, hogy hülyék ezek) kihasználják erőfölényüket és basáskodnak ez egyes emberrel szemben, a törvényi gyakorlat asszisztálása mellett, magukat magukat áldozatnak feltüntetve.

A jobbik nagyon sokszor, nagyon rosszul fogott meg dolgokat, de az elévülhetetlen érdeme, hogy erre a köztudomású tényre felhívta a figyelmet és azt kimondhatóvá tette. A dolog etnikai jellegűvé tétele az szdsz bűne és nem a jobbiké.

A kormány és az ország a nemzetközi neolib politikai nyomása alatt él, ez kétségtelen tény. Ugyanakkor az ilyen jellegű fajvédő politika tovább folytatása mérhetetlen károkat okoz és a vidéken hatalmas embertömegek életviszonyit teszi elviselhetetlenné.
Azt értem és egyet értek vele, hogy az ország cigány és nem cigány népességének alapvető érdeke, hogy ezen emberek mennél nagyobb részét vissza kapcsolják a munka világába, minyájunk - az ő és a mi - hasznunkra. Ez az anarhiát támogató politika azonban éppen ez ellen a törekvés ellen hat. Meggyőződésem, hogy ennek sikeréhez két láb szükséges: a támogató és segítő intézkedések mellett igenis szükség van szelíd vagy kevésbé szelíd kényszer intézkedésekre. A törvények tiszteletének kikényszerítésére, az agresszivek megfékezésére, a cigány rasszizmus visszaszorítására.

Ezek nélkül mindenféle integrációs törekvés kudarcra van ítélve, egyrészt a könnyebb út lehetősége illetve a jobbszádékú cigányokat is sujtó agresszió miatt.

Azt gondolom, hogy a kormány ezen a területen sokmindent rosszul csinál. Ugyanakkor belátom, hogy az ország ellenségei a cigány kártyát rettenetesen szeretnék kijátszani, bennünket valamiféle szélsőjobbosnak beállítani. A kérdés melyik a nagyobb kár ? A mostani helyzet, amely élhetetlen, a termelést (kiskerti és az állattartást is beleértve) ellehetetleníti, hiszen ha mindennek lába kél nem éri meg vagy az igazságos rendteremtés vállalása, akár nemzetközi konfliktusok vállalása árán is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sóhivatalnok
2012. augusztus 23. 19:24
Én alapvetően bírom a Mandinert, bár ideológiailag nem vagyunk egy platformon. De nem lehetne, hogy legalább egy minimális nívót garantáljanak az átvett anyagoknál? Ez a Lala egyetlen mondatot sem tud leírni alapvető helyesírási hiba nélkül. Kicsi az esély rá, hogy értené is amiről ír.
enes
2012. augusztus 23. 17:05
"...Ha történik egy roma bűncselekmény, szemérmesen elhallgatják, hogy az elkövető roma volt. Ha tehát egy roma házát éri attrocitás, akkor is csak annyit szabadna írni, hogy feldúlták egy magyar állampolgár házát,mert a hír így rasszista..."
Feyszáll
2012. augusztus 23. 16:37
"A magyarországi ballib - prsze főleg az szdsz - szándékosan felkeltette a cigány rasszizmzst. " Méghozzá milyen hosszadalmas, több évtizedes aprómunkával. Kezdve a háboru utáni földosztás - majd nemadás - igéretével, folytatva Solt Ottilia "Szetájával" - mely szerint szegény ember csak cigány lehet - át a cigányzene ellehetetlenitésén, a nigger rap elterjesztésén a cigányok közt, a jól bevált háromperakárhányas diszkósokkal, a nigger viselet meghonositásával. Erre a gárdistáskodás meg a lompos Field már csak hab a tortán.
Botos
2012. augusztus 23. 16:16
Királyvizet Bolgárra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!