Sólyom ideje

2012. augusztus 06. 09:33

A volt államfő beszéde nemcsak kíméletlen elemzés, hanem politikai üzenet is, méghozzá e műfajban az elmúlt két év legnívósabbika.

2012. augusztus 06. 09:33
Tóth Ákos
Tóth Ákos
NOL

Íme a recept: néhány átélt, végiggondolt mondat többet ér mindenféle politikaimarketing-közhelynél. A volt államfő ugyanis – most egy falunap ürügyén – roncsoló beszédet mondott. Elemzése a dolgok állásáról pontos, átgondolt, szenvedélyes – s ennyi már bőven elegendő volna ahhoz, hogy maradandó sebet üssön a hatalmon –, és mindezek mellett: tisztességes, méltányos. Sólyom László tisztességes a saját nemzetéhez, mindenekelőtt azért, mert komolyan veszi. Komolyan veszi a nemzetét az az ember, aki, ha kell, egy pár száz lelkes település falunapján is olyan gondolatokat hirdet, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Komolyan veszi a nemzetét az, aki nem nagyképűsködik, nem pökhendiskedik, hanem megtiszteli azzal, hogy az első mondatától kezdve az utolsóig érettnek, befogadónak tartja, s nem hajlandó alibizni.

Komolyan veszi a nemzetét az, aki negyven fokban, az izzó napon, néhány ember előtt is, példát állít az őt követőknek, s megmutatja, ott, Aszófőn, egy kistelepülésen, hogy mi az, amit alapjaiban el lehetne várni egy államfőtől. Azt, hogy felelősséggel és átgondoltan mondjon véleményt, nem tekintve azt, hogy ki van hatalmon, azt sem, ha épp az ő szívéhez közelebb állók. Mert közelebb áll a Fidesz, közelebb áll az az eszmerendszer, közelebb minden, és mégis: ahogy ő maga volt az ellensúlya Gyurcsány Ferenc kormányának, úgy most igazolta, hogy ha megadatik neki, akkor ellensúlya lett volna Orbán Viktorénak is – a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy ha ma Sólyom László az államfő, akkor ez az ország nem ott tart, ahol.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gvarga10
2012. augusztus 06. 17:02
Falco.Sólyom. Űl egy kézen-a solymász kezén.Fején sisak,hogy ne mozduljon mindenre,ami ingerli. Ott ült a saját szüleménye és játszótere pulpitusán,az AB elnöki székében.Ideges volt. Nem az ő jogelvein alapuló törvény volt készülőben.A Zétényi -Takács törvény. Ekkor a "solymász" levette a sisakot és a madár gyilkos ösztönnel lecsapott.Préda lett szegény Törvény,ekkor újjongtak a volt ügynökök, a felbújtóik, a volt országrontó vezetők, a háborús büncselekmény ne vonatkozhatott az '56-os forradalom hóhéraira. Majd,miután a vadászmezejéről távozott,eddigi jogi elképzeléseinek esszenciáját,a "Láthtatatlan Alkotmányt"vizionálta.Nem tudván elszakadni attól az elképzelésétől,hogy a parlamenti képviselők hozzák a törvényeket. Az AB és egykori elnöke,immáron volt államfő, nem birta aztelviselni,hogy az AB nem TÖRVÉNYEKEN FELÜLI testület.Nem kellene az AB-nek a tényleges törvényes hatalmat átvennie. Szerptévesztés.A solymász örült,hogy a sólyma arra csap le,akitől Ő meg akar szabadulni.Sejti valaki ki ki solymász?
Hajdú Sógor
2012. augusztus 06. 12:45
Dugd föl magadnak becsukba a Sólymot, aztán kinyitva húzd ki.
scotsman
2012. augusztus 06. 12:20
Ákoska, másszál csak szépen fel sólyomszem seggibe és inhalálj!! Jó mélyeket!!
Antigoné
2012. augusztus 06. 10:54
Hja, tempora mutantur! Nagyon is változnak az idők, mostanra Sólyom lett az etalon. Mit szól ehhez Gerő András történész úr,aki anno legyávázta?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!