„Szóval van ez a sok szép fiatal fiú, szabadidejükben lerobognak a hegyről a nagyon speckó biciklijeikkel. Jó levegőn vannak, sportolnak, a downhill pedig nagyon komoly sportág. Nagyon veszélyes, de még mindig jobb, mintha a laptopot bámulnák. Közösségi élmény is, csapatostul járnak föl.
A helyzet viszont az, hogy a törvény szerint csak kijelölt helyen hódolhatnak a szenvedélyüknek. És itt, ahol ezt űzik, a Budai Tájvédelmi Körzetben nincs ilyen kijelölt pálya. A libegő alatt és keresztbe-kasul a lejtő egyes helyein letarolt, erodált sávok, e nem gyógyuló sebek jelzik, hogy milyen sokan vannak, és mennyire szeretnek downhillezni. Tudom: miért nincs pálya, hát nem építenek, mit lehet tenni, hova menjenek. Azt lehet tenni, hogy akkor itt nem rongálják a kirándulóhelyeket, nem csapódnak ötvennel kutyás és túrabiciklis elé a Tündérhegyi úton. Ha ezt a sportágat választják, akkor kezdeményezniük kellene egy ilyen létesítményt, és legalább részben megfizetni az árát, és nyilván azoknak, akik ezt az infrastruktúrát használnák. Addig pedig törvénysértő természetrombolás, amit csinálnak. Hobbijukat nem is nagyon tudják eltitkolni, mert feltűnővé teszik őket egyebek között a széles nyilvánosság előtt zajló, folyamatos cirkuszaik a fogaskerekűn. Mégsem történik semmi. Senki sem lép fel ellenük. (...)