Ki nyer ma?

„Most úgy látszik, hogy az okosok tévedtek (velük együtt én, a visszhang is): Ma a hagyományos háttérrel rendelkező online kiadványok sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint a tisztán digitális »jövevények«, nem is beszélve a média sakáljairól, az eredeti tartalmat előállítókon élősködő hírgyűjtőkről.

Most, visszatekintve jól látszik, hogy a legtöbb kiadót a saját intellektuális nagyságába vetett hite vakította el annyira, hogy képtelen voltak észrevenni az új technológiában rejlő lehetőségeket. (Mindez fokozottan érvényes idehaza, ahol lényegében minden nyomtatott lap későn és ügyetlenül lépett be a digitális világba.)  Ha azt hiszed, hogy 15 év internetes tapasztalatai után, amikor sorra dőlnek be a nagy múltú, tekintélyes, korábban sikeres lapok alapvetően megváltozott a kiadók világképe, nagyon tévedsz. Sok  médiavezér még mindig abban bízik, hogy hagyományos, erős értékeik (függetlenség, történetmesélés, a tények ellenőrzése, korrekt szerkesztés, a szerzői jogok tiszteletben tartása stb.) átmentik őket a válságon túli.

A múltból jött kiadványok vezetői megfeledkeznek róla, hogy az elmúlt években felnőtt egy olyan lapkészítői generáció, amelyik egészen máshogy (=sokkal gátlástalanabbul) áll hozzá bizonyos technológiai kérdésekhez. Közülük is kiemelkedik a Huffington Post, ami a Wall Street Journal, vagy a New York Times egy-egy cikkének összefoglalójával rendszeresen nagyobb forgalmat, több hozzászólást képes generálni, mint az egyébként korrektül linkelt eredeti cikk. A magyarázat egyszerű: miközben a hagyományos kiadványok korrekt, de viszonylag kevés információt tartalmazó címeket és összefoglalókat (lead) használnak (hiszen a cél az, hogy az emberek elolvassák a teljes cikket), a Huffington Post a lehető legtöbb információ teszi ki a kirakatba. A legtöbb olvasó igényeit bőven kielégítik az így olvasottak, ráadásul a Google is imádja ezeket a tökéletesen optimalizált címeket.”