Diploma

2012. augusztus 03. 16:35

A puha fedelű diplomák, könnyű doktorátusok árnyékot vetnek az anyaintézményre is, így annak a saját hírneve védelmében rendet kell tennie a TF-en.

2012. augusztus 03. 16:35
A szerk.
Népszabadság

„Szellemet – erkölcsöt – erőt egyesíts! Ne találgasson az olvasó, mely intézmény zászlajára hímezték e szavakat. Az évtizede a Semmelweis Egyetem karaként működő egykori Testnevelési Főiskola, majd Egyetem jelszava ez, amelyet bemutatkozása szerint továbbra is irányadó értéknek, erkölcsi útmutatásnak tekint. Ezt a zászlót most érdemes legalább képletesen félárbocra ereszteni, mert ami az utóbbi időben a TF viselt dolgairól kiderült, az minden, csak nem ennek a jelszónak a valóra váltása.

De olvassuk tovább a bemutatkozást: »Az alapítás évétől intézményünkben mintegy 80 magyar olimpiai bajnok szerzett diplomát. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok egész sora koptatta és koptatja ma is a TF padjait. Díszdoktoraink között tudhatjuk a nemzetközi sportdiplomácia és a sporttudomány jeles képviselőit«.

Ezek után talán a TF-en történtek sajátos jelképének is tekinthetjük, hogy éppen a londoni olimpia alatt volt kénytelen felfüggeszteni a Semmelweis rektora a kar dékánját és helyettesét. (...)

A Semmelweis Egyetem vezetői aligha gondolták, amikor a szárnyaik alá vették a Testnevelési Egyetemet, hogy a saját karuk annyit csuklóztatja majd őket, mint amennyit mostanában teszi. Annak idején összenőtt, ami nem tartozott össze. A puha fedelű diplomák, könnyű doktorátusok árnyékot vetnek az anyaintézményre is, így annak a saját hírneve védelmében rendet kell tennie a TF-en. A magyar sport és sporttudomány érdekében is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Parasztvakítás
2012. augusztus 04. 13:40
A puha fedelű diplomák, könnyű doktorátusok árnyékot vetnek az anyaintézményre is, A kemény fedelűek meg most olyan 200-250ezer körül mozognak,vajh azoknak miért nem néznek utána??!!
kalasnyikov
2012. augusztus 04. 08:53
mikor lesz már tulajváltás a nol-nál???a maceszgombóc belerohad a libalevesbe...DDDDDD
drieno
2012. augusztus 04. 07:50
azért ez nagyon tetszik a nol-os agitprop szakos marxista képzősök ekézik az élsportolóknak, európa-, világ- és olimpiai bajnokoknak esetleg könnyített eljárással megítélt diplomákat vegyük pl GYurtát amit végigcsinált az évek alatt, az a magyar úszók felkészítésének legmagasabb kategóriája, és mióta európa-, világ- és olimpiai bajnok, lehet mondani, hogy az a módszer a legjobb edzés, amit ő csinált végig, ennél jobb momentán nincsen helyből lehetne adni egy doktorit neki is, meg az edzőjének is - mégis mit mondhat ilyen teljesítményre egy opponens - nem is ez a legjobb? hanem? ezzel szemben nyilván teljesen jogos az agit propos elvtársak foximaxi diplomája szociológia meg történelem szakon is, hiszen az uralmon töltött 60-70 évük fényesen bizonyította, hogy eszméik és gyakorlatuk hihetetlenül eredményes és humánus, akár a cucilizmust, akár a kapitalizmust építették, építik
states
2012. augusztus 04. 07:31
A szegedi jogi karon évtizedeken osztogatták az elvtársaknak az "Antalfy" diplomát..... csak hogy teljesebb legyen a felsorolás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!