Igen, főszereplő vagy a világ színpadán.
„Igen, főszereplő vagy a világ színpadán. Úgy, ahogy jó pillanatokban magadat látod. Ahogy az anyád, a szerelmed, a gyereked lát. Ahogy egy jó orvos tekint rád, akinek nem egy darab beteg hús vagy, nem egy lerobbant szerkezet, amelyet akár ki is lehet dobni - hanem egy Ember, akinek lelke van, s akinek felel az egyéni sorsáért.
Életed, mint a mesebeli legkisebb gyermeké: hosszú vándorút, próbatételek sorozata. Elengedtek szegényen, hogy visszatérj gazdagon. Várnak. Tudnak rólad, és szeretnek. Nemcsak önmagadnak élsz, de Neki is, és mindenkinek.
Ha ezt sejted, azt is megérzed talán, hogy a bajod, kudarcod, nehézséged és fájdalmad nem értelmetlen. Valamiért kaptad. Azért, hogy több legyél: gazdagabb, fényesebb, valódibb, szeretetre méltóbb. A szó igazi értelmében boldogabb. Hogy hazatalálj.
Ezt üzeni az Angyal.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Itt Magyarország. Akinek életünket, nyelvünket köszönhetjük, ott fekszik betegen az ágyon. A szülőnk, a szülőhazánk. Még él, de levegőért kapkod.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
„Az ilyen mértékű béremelés mögött nincs fedezet, ezért az szükségszerűen adóemelésekhez vagy megszorításokhoz vezetne” – hangsúlyozta a Számháború című műsorban Szalai Piroska.
A hegeli dialektika szerint minden tézis megszüli az antitézist.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
A hírek szerint felbonthatják a szerződését.
„Karácsony közeledtével könnyű azt hinni, hogy egy kölyökkutya vagy kiscica a tökéletes meglepetés, de aztán jön a valóság” – fogalmazott Ovádi Péter.
