„Ám van egy másik erkölcsi vetülete is ennek a nagy löttyös indulatnak, amellyel a nemzeti konzultációra támad a kommunista utódpárt és fenekedik a kétharmados többséggel megválasztott magyar nemzeti kormány ellen. Mire föl szabnák meg a kormánynak, méghozzá vaskos fenyegetésekkel megspékelve, mire költheti a rábízott költségvetési pénzeket és kivel állhat szóba, kinek írhat levelet, kinek a véleményét kérheti ki? Hogy jönnek ahhoz, hogy bárkinek bármit is előírjanak? Főként hogy megtiltsák a demokratikus kabinetnek a polgárok informálását és a velük való kapcsolattartást. Az embereket is eltiltanák a kormányfővel való eszmecserétől? Ez utóbbi szinte még diktatórikusabb tempó, mint az, hogy a miniszterelnöknek ultimátumszerű ukázokat fogalmaznak meg. Miért baj az, ha a kabinet kíváncsi a köz véleményére? Mert úgy gondolják, hogy a kommunikáció, a lakossággal való kapcsolattartás az ő kizárólagos vadász- és felségterületük. Szeretnék, ha a konzultációt a velük, s legfeljebb a balos érdekvédelmi és civil szervezetekkel való egyezkedés helyettesítené. Vagyis csupán egy szűk réteggel, a műbaloldali álelittel képzelik a párbeszédet. Ahogy ők mindig csinálják.
Nekik miért lenne szabad, sőt javallott az emberekkel való kvaterkázás? Miért nem a saját maguk által nagy garral beharangozott »Párbeszéd a nemzetért« úgymond beszélgetéssorozattal foglalkoznak? Mert olyan észrevehetetlenül zajlik, hogy csak az állítólag diskurzusra hívott nép nem tud róla semmit. Persze előfordul egy-két sovány, kósza híradás egy kis belterjes csevejről vidéken, ám ha most megközvéleménykutatnák, hányan hallottak róla széles e hazában, egy-két százalékkal verné felülről a nullát azok száma, akiknek halvány fogalmuk lenne a mibenlétéről. Leleplező, hogy a párthonlapon alig találni nyomát a nagy országjárásnak. Mindent elmond, hogy amíg a nemzeti konzultációval huszonhét alkalommal foglalkoztak, addig a saját projektjüket mindössze kilencszer említették a fedőakció meghirdetése, május vége óta. Ha belegondolunk, már önmagában is jelzi a nemzeti konzultáció hallatlan nagy sikerét, hogy eszerint egy ellenzéki párt is sokkal fontosabbnak tartja, mint a saját meghirdetett programsorozatát.”
