Dream Theater: álomszínház borította lángba az arénát, amiről megvan a véleményünk
40 év után Magyarországra jöttek, hogy 3 órában foglalják össze és mutassák be, mire képesek.
A Horrorsnak nem is igazán dalai vannak vagy dallamai, hanem hangulatai, hangzása, és valami iszonyú erős megszólalása.
„A Noah And The Whale-t én otthon sohasem hallgatnám; viszont így délután, amikor még közelebbinek tűnik a tegnap, mint a ma, igenis jó volt ezt a derűtől kicsattanó zenekart látni. A frontember végig tök kedves volt, kvázi beszélgetett a közönséggel, és bár nem csak nekem címezte, de tök jól esett, hogy megkérdezte: How are you? És bár aludtam volna még meg minden, mégis azt válaszoltam magamban, hogy kösz, tök jól. Aztán jöttek sorban a dalok, mondhaték pár címet, de mindegy is; időről időre egy csilingelő, ringató dallam, egy tök átlagos, kicsit emelkedett hegedűmotívum csak elkapott, és nagyon gonosz embernek érezném magam, ha erre most B-nél rosszabbat adnék. De igazságtalannak is, ha jobbat.
Az angol The Horrorsnak én úgy igazából a második lemezét szerettem, és csak a véletlen műve, hogy az elmúlt bő fél évben már kétszer is láttam őket. A Dürer Kertben láthattam, hogy milyen klubkoncerten; Benicassimban pedig arra kellett rádöbbennem, hogy a Horrors nagyszínpadon, headliner-időben kvázi tánczenekarként is tud működni, ha vevő rá a közönség. Ezek után már tényleg csak az volt hátra, hogy megnézzem, mit tudnak kezdeni a Noah And The Whale által előcsalogatott napsütéssel, délután a Sziget nagyszínpadán.
Ahogy belecsaptak az első számba, főleg, ahogy beleüvöltött az énekes, Faris Badwan a mikrofonba, rögtön érződött, hogy nem veszik félvállról a dolgot. Szerencsére a technika is kegyes volt hozzájuk, csak úgy ömlöttek a vastag szinti- és gitárzajrétegek a hangfalakból. A koncert első felében főleg az előző lemez sötétebb és súlyosabb dalai jöttek - és valami bizarr, kicsit utópisztikus módon rettenetesen jól működött az egész. A Horrorsnak nem is igazán dalai vannak vagy dallamai, hanem hangulatai, hangzása, és valami iszonyú erős megszólalása; ráadásul a vastag zajrétegek mögött egy olyan szuper ritmusszekció zakatol, amitől abszolút nem idegen a tánczene sem. A koncert harmadától aztán jöttek az aktuális Skying lemez emelkedettebb dalai, és velük együtt a felhők is megérkeztek.”