A paralimpia izgi

„Ma már nem tudok úgy sétálni utcán, bemenni üzletbe, hivatalba, hogy ne lássam automatikusan, hogy kerekesszékes, látássérült, siket, alacsonynövésű, mankóval közlekedő stb ember számára mennyire elérhetetlenek bizonyos helyek, vagy ha egyáltalán volt törekvés az akadálymentesítésre, akkor az általában mennyire használhatatlanná sikerült. Annelinn a megmondhatója, hogy még a magyar-román határ közötti senkiföldjén járva is képes vagyok lefagyni, és számára érthetetlenül I don’t even arcot vágva rezegni egy helyben. Sajnos nem csináltam róla fotót (majd következőleg), de gyönyörű hely volt. A két ország között nincs gyalogos átjáró, térdig érő gazos padkán tudsz átgázolni a kamionos sáv mellett, míg egyszercsak el nem érsz egy nyilvános WC-ig, aminek a férfi-női ajtaja az út felé néz, az oldalán pedig van egy ~40 fokos betonrámpa, benne egy 90 fokos kanyarral, rajta hatalmas szemétkupaccal, ami a mozgássérült ajtóhoz vezet. Egy kerekesszékes számára megközelíthetetlen helyen, egy kerekesszékes által használhatatlan rámpa pluszban eltorlaszolva, de van mozgássérült WC. Douglas Adams meets Joseph Heller in no man’s land of Eastern Europe. Persze ez nem übereli a kedvencemet, a kettes metró felújításakor a Kossuth téri megállóba kirakott vak bölcs szobrát, mert ugyan szinte semmit nem tettek az akadálymentesítésért, de akkor az igazán a minimum, hogy a vakokkal való kedvességet jelképező szobrot pont oda tegyük, ahol a vakok tutira neki fognak menni. Na mindegy, sorolhatnám, még Budapest belvárosban is rémálom közlekedni, ha atipikus testi adottságokkal bírsz, a külvárosról meg vidékről ne is beszéljünk. 

De elkalandoztam, a lényeg, hogy a paralimpia izgi. Az egyetlen gondom vele, hogy sajna továbbra sem érdekel önmagában a sport tévében nézése, de maga a teljesítmény - számomra, és ez pont az, amit tökre megértek, ha másnak nem - sokkal érdekesebbnek tűnik. A hagyományos olimpián nálam jobb képességű emberek csinálnak olyan dolgokat, amiket általában én is meg tudnék, csak ők sokkal jobbak benne - no surprise there. A paralimpián viszont bizonyos téren jellemzően nálam hátrányosabb fizikai adottságokkal rendelkező emberek csinálnak olyan dolgokat, amiket én akár egyáltalán nem tudnék (bekötött szemmel focizni) vagy evidensen nagyon-nagyon béna lennék benne (kerekesszékben kosarazni). És míg önmagában a látványsport továbbra sem érdekel, a fent említett akaraterő, kreativitás és technikai eszközök kombinációja egyszerűen lenyűgöz. Őszintén megvallom, tökre nem tudom, hogy mennyire fogom nézni a versenyeket, valszeg 0-100% között majd menet közben derül ki főleg a szabadidőm függvényében.”