Egy pillanatra sem álltam le

„A zenétek elég intim jellegű, sokan mondják, hogy zárt, kis térben jobban érvényesül. Változtattok rajta valamit, ha ilyen nagy fesztiválon kell játszanotok?

Néhány elemet megváltoztatunk, de meglepő módon elég keveset, anélkül is jól működik. A közönséget úgy is lekötjük, hogy nem vagyunk túl hangosak. Fesztiválokon csak az jelent nehézséget, ha néha áthallatszik egy másik színpad.

Valamibe nagyon sikerült beletalálnotok az első lemezetekkel, szerinted mi lehetett az?

Ez egy elég nehéz kérdés. Talán az lehet az ok, hogy őszinte zenét csinálunk. De mi annyira belülről éltük meg ezt az egészet, hogy nem volt rálátásunk a nagy egészre. Zavarba ejtő és lenyűgöző, hogy ennyien szeretik a zenénket, és ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek.

Te szólóban is nagyon aktív vagy, viszont a többiekről keveset lehetett hallani az elmúlt két-három évben.

Igen, és továbbra is dolgozom szólóban, most egy EP-t vettem föl, és a nyáron sok más előadóval dolgoztam rajta, ez még az idén meg fog jelenni. A többiek inkább próbáltak visszatérni az első lemez után a rendes kerékvágásba.

Neked nem hiányzott a pihenés?

Nem, én egy pillanatra sem álltam le azóta se, nekem ez az életem, így érzem jól magam.

Hogy emlékszel vissza a Gil Scott-Heronnal közös remixlemezre?

Hihetetlen dolog volt, hogy ez megtörténhetett. Ráadásul az összes ötletemre rendkívül nyitott volt, és nagyon hálás vagyok neki mindezért.”