Nem ússzuk meg

„A magyar antiszemita hagyományról szóló vita fókuszába tehát a kontextusok interpretációja kívánkozik. Vajon a származás felemlegetése valódi érv volt-e, amely hozzátett az adott probléma magyarázatához, vagy épp ellenkezőleg: az érvelést és a magyarázatot helyettesítette? (És ha valaki úgy véli, hogy e helyt azért írom azt, amit írok, mert egyszerűen zsidó vagyok, akkor nem sokkal járul hozzá a vitához, körülbelül annyival, mintha felmenőim bármelyikét prostituáltként említené.) Gerő a származás feltüntetését a Romsics Ignác munkáiban szereplő kontextusokban számos esetben rosszalja, tévesnek vagy fölöslegesnek véli.

De Gerő írásának mégsem az a fő kérdése, hogy ettől Romsics interpretációi vajon antiszemitává válnak-e, vagy sem. Azt hiszem, ennek az elmaradt vitának, ami talán mégsem marad el, a Horthy-korról kell(ett volna) szólnia - miként Gerő is ide futtatja ki gondolatmenetét, és azt hányja Romsics szemére, hogy csendestársként a Horthy-korszak rehabilitációján ügyködik. Márpedig ennél ma nincs égetőbb kérdés. Annál tudniillik, hogy nem tűrhetetlen-e bármiféle magyar hagyományközösség alapjának tekinteni a Horthy-korszakot, miközben - függetlenül minden egyébtől - a magyar zsidóknak már 1938 előtt is az otthonukban való száműzetés volt az osztályrészük; 1938-tól pedig értelmetlen bármiféle, hagyományként továbbvihető politikai közösségről beszélni. A zsidók - azok, akik túlélték 1944-45-öt - utóbb, 1945 után, a kommunista diktatúra évtizedei alatt élhettek végre nem zsidóként, ha azt tartották kívánatosnak. Abszurd vagy sem: de a kíméletlen elnyomásra épülő, a polgári szabadságjogokat radikálisan korlátozó rendszerben emancipálódhattak. Ez a folyamat önellentmondásos, fájdalmas, részben reménytelen - és mégis modern volt. Márpedig ha a Kádár-kor mérlegének megvonásakor figyelembe kell vennünk azt is, hogy a nyílt antiszemita politika eltűnése a mindennapokból minden felvilágosult magyar ember számára jó volt, akkor a Horthy-korszakot aligha tekinthetjük normális állapotnak, vagy egyenesen normának. Gerő ezért a Horthy-korszak lappangó rehabilitációját már önmagában antiszemita gesztusnak tartja - és ezt az álláspontot nem lehet egyszerűen aláírásokkal megsemmisíteni.

Ha a kortárs, számtalan identitással rendelkező, zsidó származásukkal megannyi módon élő magyarok azt fogják, azt fogjuk látni, hogy a zsidóság ismét ahistorikus fogalommá lesz, akkor számu(n)kra a modernitás véget ért. A szabad identitásválasztás vagy magától értetődő good practice, bevált gyakorlat, vagy a modern politikai közösségről kiejtett minden szó kiüresedik. A Horthy-korszak premodern volt, mert hallomásból sem ismerte ezt - a születéstől a halálig mindenki az volt, aminek született. Az úr megmaradt úrnak, a paraszt parasztnak, zsidó zsidónak, s ezzel - másként, mint a kommunista korszak, de éppoly végzetesen - korlátozta az emberi lények szabadságát. Értelmetlennek, reménytelennek, képtelennek tartom azt a vitát, hogy a Horthy- vagy a Kádár-rendszer kinek mennyi jogát sértette és mikor. Ha ma nem evidens, hogy a Horthy-rendszer azzal, hogy a zsidók jogát sértette, mindenkiét megsértette, ha ez a belátás nem magától értetődő, és ha az iskolateremtő akadémikus tudományos-népszerűsítő munkája a 20. századi magyar sorsfordulók közül kihagyja az 1944-es évet - akkor valóban baj van.

Dacosan, szándékosan nem megérteni Gerő András érveit, elvi alapon meg sem hallani őket - ez traumatikus hisztéria, semmi más. Ugyanis Gerőnek egy dologban bizonyosan igaza volt. A Horthy-rendszer tisztára mosása a modern politikai közösség ellehetetlenítéséhez vezet. Tragédiához. Egy olyan korszakot tesz normatív modellé, amelynek az emberi szabadságról alkotott képzetei és az azokra alapuló politikai gyakorlata ma anakronisztikus, nevetséges, s amelynek mindennapi, magától értetődő része az antiszemitizmus.

Súlyos hibát vét az, aki nem érti meg, hogy a Horthy-korszak mentális antiszemitizmusának rekonstrukciója épp úgy, mint az attól való megszabadulás, a magyar sorsforduló maga. Ha történész, ha nem, semmit sem értett meg a magyar történelemből. Csak rajtunk múlik, hogy mit teszünk.”