Horrors, csajok satöbbi

„Másodszor lépett fel a Horrors Magyarországon, fesztiválon először. Őszintén szólva nem vártam sokat tőlük, mert két éve volt szerencsétlenségem a szerbiai Exiten látni, hogy miképp hal meg az egész kriptaszökevény koncepció a nagyszípadon.

Ehhez képest a Horrors mostani fellépése a Sziget egyik legjobb koncertje lett, ha pedig megnézzük, kik léptek fel eddig ebben a borzasztó 16:30-as idősávban, akkor tényleg csak kalapot lengethetünk Faris Badwan és társai előtt. A már említett kriptaszökevény koncepció ezúttal azért nem halt meg, mert már szó sincs lecsúszott kriptaszökevény koncepcióról. A Horrors nem festi magát, de még a briteknél agyonreklámozott, megcsócsált és kiköpött lemezükről sem játszották el az egyébként nagyszerűen sikerült shock rockos parasztvakításokat. Színpadra állt helyette egy fasza rockzenekar, ami ráadásul még kinézetre is szép emlékeket idéz, hiszen többük gond nélkül beférne akármelyik Ramones tribute zenekarba.

A legnagyobb meglepetést a 2011-es Skying lemez túlnyomó részt középtempós dalai okozták. Nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy működhet a pszichedéliával támadó Horrors élőben, de a második Who Can Saynél már elkapott az az érzés, amit a legjobban a Pop, Csajok Satöbbi filmváltozatában mutattak be abban a részben, amikor a főszereplő bekapcsolja a lemezboltban a Beta Band Dry the Rainjét. Tehát még azok is  önkéntelen bólogatásba kezdtek, akik tényleg csak azért ültek le a nagyszínpad melletti kerítéshez, mert egyedül ott találtak árnyékot.”